Az Éneklő Ifjúság találkozók elsődleges célja az ifjúsági énekkarok tehetségének és elkötelezettségének bemutatása. Iskolánk Zengő Gyermekkórusa ebben a tanévben is részt vett ezen a zenei eseményen, melyet a régió kórusai számára április 10-én Hódmezővásárhelyen rendeztek meg.
Hét kórus lépett fel ezen a délutánon a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskolájában. A délután első száma az összkar volt, amikor az összes résztvevő együtt énekelte Tóth Péter-Mechler Anna: Szálljon a dallam című művét. Gyönyörűen szállt a dallam, betöltve az intézmény tornatermét. A Zengő kórus harmadikként állt színpadra. Műsorukban a tanév során tanult kórusműveket adták elő, lelkesen, mosolyogva. Jól sikerült az előadás.
Az iskolai kórusban jelenleg a legfiatalabbak 4. osztályosok, de rövidesen elballagó nyolcadikosok is vannak. Szeretettel várja az énekelni szerető diákokat Farkas Márta tanárnő szeptembertől!