i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

TINI MAI IGE      
 
"Bízzál az ÚRban, és tégy jót!" (Zsolt 37,3)

„Az oroszlán nyomában” címmel rendezte meg az egyházmegye támogatásával a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség ebben az évben is a napközis táborát, 2025. június 23-27. között. Az 5 napos tábor rengeteg élményt tartogatott a gyerekek számára. A napok áhítattal, énekléssel és C.S.Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. könyvének olvasásával kezdődött. Tízórai után kreatív foglalkozások várták a jelentkező gyerekeket: könyvjelző készítés, „Psszt! Alszom!” táblák, barátságkarkötő fonás, drágaköves pohár, kőszobor, kulcstartó készítés várta a gyerekeket. Majd a végső ütközetre készülve a pajzsokat is elkészíthették. A délutánjaink is változatosan teltek, hiszen megkereshettük Tumnus széthullott csoomagjait, vízre szállhattunk a Kurcán, volt fürdőzés és szabad játék lehetőség Csongrádon a Villan-tón. Csütörtökön pedig az arcfestés (Hegyi Viktória) mellett, egy élményfestés részesei is lehettek a gyerekek, ahol Aslan portréját festhették meg együtt Kovács Éva vezetésével. Pénteken a Szentesi Íjász Grund vezette a csatába a lelkes részvevőket, ahol megtanítottak bennünket az íjak használatára, és Aslan seregében győzelmet is arattunk!

Egy nagyon gazdag hét áll mögöttünk, amiben állandó társam volt Kukoveczné Nánai Olga és Balázs Bakai Tímea. Tini segítőink is voltak, akik mind az előkészítésben, mind a hét programjában aktív szerepet vállaltak: Szabó-Dóra Eszter, aki a kreatív foglalkozásokra előkészítette az anyagokat, Kis-Hajdu Janka és Kis-Hajdu Sámuel, akik ukulelén kísérték az énekeket és jelenlétükkel nagyon sokat segítettek. Hálás vagyok értük!

A hétről itt található egy összefoglaló videó:

 

Szabó Rácz Vera

intézményi lelkész

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.