i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

TINI MAI IGE      
 
"Nekem olyan jó Isten közelsége!" (Zsolt 73,28)

Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás - előzetes igényfelmérő, 2026/2027. tanév

Kovács Zente 6. b osztályos tanulónk beszámolója:
Szeptember 26-án Hajdúszoboszlón rendezték meg az U13-as kötöttfogású országos birkózó diákolimpiát, ahol az idősebbekkel mérettem meg magam. Összesen 19 nevező volt az én súlycsoportomban, ez volt a legnépesebb mezőny a versenyen. Az első meccseimet sikeresen hoztam, ezzel az elődöntőbe jutva. Az elődöntőt is sikeresen teljesítettem az utolsó pillanatokig, ahol végül 10 másodperccel a vége előtt betussoltak. Ezzel elvesztettem a meccset és az 5 pontos előnyömet. Végül tovább verekedtem, és sikerült nyertes mérkőzéseket teljesíteni. Ezzel sikerült pontszerző 5. helyre jutni, amellyel az iskolámat és az egyesületemet képviseltem. Köszönöm Hangya Jánosnak a felkészítést. Büszke lehettem magamra, nélküle sosem sikerült volna, hisz két év nagyon sokat számít ebben a sportban és mégis megcsináltam. Hála a szüleimnek és családtagjaimnak, barátok szurkolásának, tanárom Dósai-Molnár Szilvia bíztatásának és végül de, nem utolsó sorban a kifizetődő munkáért magamnak.
Hajrá Orosházi Birkózó Egyesület!
Hajrá Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde!
Szeretettel gratulálunk Zente! További szép sikereket kívánunk!
Fotó: Kovács Zente
Szöveg: Kovács Zente, Dósai-Molnár Szilvia

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.