„Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (Példabeszédek 3,27)

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy az éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.

Egy fagyos reggelen egy katona visszafelé igyekezett a barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy zöldséges kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva.

Odabent a zöldséges éppen a dinnyéket pakolta. A éhes fiú némán bámulta, az orrát az ablakhoz szorítva, és tátott szájjal leste a zöldséges minden mozdulatát. A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, és kiszállt.

-Kisfiú, szeretnél belőle? – kérdezte a katona.

-Ó, nagyon szeretnék, de nincs rá semmi pénzem, és nagyon éhes vagyok. – válaszolta a megszeppent kisfiú.

A katona bement a boltba, és megvette a legnagyobb, és legszebb dinnyét. Amint kiment egyből odaadta a kisfiúnak.

Ahogy a katona elindult a kocsija felé, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: -Te vagy Jézus? Az emberek megmentője?

Minden alkalommal, amikor szeretettel fordulsz mások felé, a kezed, Isten kezévé válik!

Hogyan tudsz jót tenni? Hogyan tudsz szeretettel fordulni mások felé? Tudsz-e jót tenni otthon anyával, apával, testvérrel? Lehetnek-e ők a rászorulók? Miért vagyunk mindannyian rászorulók?