Ige: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidók 11:1)
Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm?
Diák: (a diák hallgat)
Prof: Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: Jó-e Sátán?
Diák: Nem.
Prof: Honnan származik Sátán?
Diák: Istentől?
Prof: Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: Igen.
Prof: A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: Igen.
Prof: És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Prof: Tehát ki teremtette a bűnt?
Diák: (a diák nem válaszol)
Prof: Vannak-e betegségek? Erkörcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: Igen, uram.
Prof: Tehát, ki teremtette mindezeket?
Diák: (a diák nem felel)
Prof: A tudomány állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: Nem, uram.
Prof: Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: Nem, uram.
Prof: Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: Nem, uram, attól tartok nem.
Prof: És mégis hiszel benne?
Diák: Igen.
Prof: A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?
Diák: Semmit. Nekem csak a hitem van.
Prof: Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.
Diák: Professzor, létezik-e a hő?
Prof: Igen.
Diák: És létezik-e a hideg?
Prof: Igen.
Diák: Nem, uram. Nem létezik. (Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)
Diák: Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felheví thetjük, lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem AZ ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya. (Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: Igen. Hogyan beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi, S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Prof: Tehát, mire akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van AZ élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a halált AZ élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte: csak annak hiánya.
Diák: Most mondja meg nekem, professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Prof: Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram? (A professzor mosolyogva megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki sem látta AZ evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor? (Nagy zajongás támad az osztályban.)
Diák: Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát? (Az osztály nevetésben tör ki).
Diák: Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?…. Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak? (A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)
Prof: Azt hiszem, hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: Erről van szó, uram! Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője.
A diák….. Albert Einstein volt.
Beszélgetős kérdések:
- Mit gondolsz: miért tartják sokan butaságnak a hitet?
- Te mikor merted kimondani, hogy „igen, hiszek Istenben”?
- Hogyan tudsz szavahihető lenni a hitedben?
Napi kihívás: Írj le ma egy mondatot, amiben egyszerűen megfogalmazod, mit jelent számodra Istenbe vetett hit – és merd kimondani legalább egy ember előtt.
Ige: „Ne félj, csak higgy.” (Márk 5,36)
Egy amerikai prédikátor története
Egy nap egy George nevű férfi kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de amint látták, hogy George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre állítja a szerkezetet, biztatni kezdték.
Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak
- Gyerünk George! Hiszünk benned! Meg tudod csinálni, hiszünk benned!
George átért a túlpartra, majd visszafordult és az emberek üdvrivalgásától
kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték, ünnepelték:
- Fantasztikus voltál, George, hittünk benned, tudtuk, hogy megcsinálod.
- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - kérdezte George.
Az emberek döbbenten, é haragosan húzódtak vissza.
- Senki sem bízik bennem? - kérdezte George - Hisz az előbb még mindannyian hittetek.
Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra, és átmegy George-dzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.
- Fantasztikus vagy, George! Hittünk benned, és megcsináltad!
Ekkor valaki megkérdezte a kislányt: - Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George elé?
- Úgy, hogy ez az ember az apám. És nem csak hiszek benne, hanem bízom is benne.
A szavahihetőség nem csak szavak kérdése, hanem bizalomé. Az emberek mondhatják: „Hiszünk benned!” – de az igazi próba az, hogy rábízzák-e magukat. Isten is így hív minket: nemcsak hinni kell benne, hanem tényleg rábízni az életünket. A Bibliában találkozhatunk az Úr biztatásával: ("... Ne félj, csak higgy" Márk 5,36 ) És ha hiszünk benne bátran rá bízhatjuk magunkat. Ne hagyjuk, hogy a félelem legyőzzön minket. Kapaszkodj erősen, az ő két karja el bír, nem hagy cserben, nem hagy magadra.
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy valakinek hittél, de végül nem bizonyult megbízhatónak? Hogyan érezted magad?
- Mit jelent számodra az, hogy „rábízni magad” Istenre?
- Te mennyire vagy olyan ember, akinek a szavára lehet építeni?
Napi kihívás: Ma figyelj oda, hogy amit ígérsz valakinek, azt tényleg tartsd is be.
Ige: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
A szabadságot sokszor összekeverjük a „bármit megtehetek” érzésével. Pedig az igazi szabadság nem a korlátok hiánya, hanem a szeretetben való élet. Jézus szabaddá tesz a félelemtől, a bűntől, a mások elvárásaitól. A szabadság végső soron azt jelenti: szabad vagyok Isten gyermekeként élni.
Vezetett elcsendesedés:
Előkészület: Ülj le kényelmesen, hunyd le a szemed. Vegyél mély levegőt… majd lassan fújd ki. Tedd ezt háromszor.
Légzés: Belégzéskor mondd magadban: „Jézusban…” – kilégzéskor: „…szabad vagyok.”
Kép: Képzeld el, hogy bilincsek vannak a kezeden. Látod, ahogy lehúzzák, akadályozzák a mozdulataidat. Ezek a bilincsek lehetnek félelmek, bűnök, terhek. Most képzeld el, hogy Jézus odalép hozzád, és egyenként leveszi a bilincseket. A szemedbe néz, és így szól: „Szabad vagy.”
Megállás: Maradj ebben a képben néhány percig. Figyeld meg, milyen érzés szabadnak lenni.
Befejezés: Lassan nyisd ki a szemed, és vidd magaddal ezt a békét.
Ima: „Uram Jézus, köszönöm, hogy Te megszabadítasz minden bilincstől, amit hordozok. Taníts meg arra, hogy ne a félelmeimnek, ne a bűneimnek, hanem Neked engedelmeskedjek. Add, hogy szabadságomban mindig szeretetben éljek. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Mit láttál a „bilincsekben” az elcsendesedés alatt?
- Hogyan tudod Jézusban megélni a szabadságot a hétköznapokban?
- Mi az első lépés, amit most meg tudsz tenni szabadon, félelem nélkül?
Napi kihívás: Ma tégy egy olyan döntést, ami nem félelemből vagy megfelelési kényszerből fakad, hanem abból, hogy szabad vagy Krisztusban.
Ige: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régiek elmúltak, íme: újjá lett minden.” (2Kor 5,17)
Egy gyönyörű üzenet a szeretetet bizonyságára: Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.
Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi. Sally látta a teljes történetet, de nem szólt semmit.
Másnap ebéd után a nagymama azt mondta:
- Sally, gyere mosd el az edényeket.
De Sally azt válaszolta:
- Nagymama, Johnny, azt mondta, hogy ő szeretne segíteni a konyhában.
Majd oda súgta neki:
- Emlékszel a kacsára? - Így Johnny mosogatott.
Később a nap folyamán, nagypapa megkérdezte a gyerekeket, hogy van-e kedvük horgászni.
Nagymama azt mondta:
- Sajnálom, de szükségem van Sally-re,hogy segítsen elkészíteni a vacsorát.
Sally mosolygott és azt mondta:
- Rendben én mehetek, mert Johnny mondta nekem, hogy ő szeretne segíteni.
Majd megint azt suttogta:
- Emlékszel a kacsára? - Így Sally elment horgászni és Johnny maradt segíteni.
Néhány napon keresztül Johnny a saját munkáján kívül Sally-ét is elvégezte, míg végül nem bírta tovább. Odament a nagymamához és bevallotta, hogy megölte a kacsát.
Nagymama letérdelt és megölelte és azt mondta:
- Kedvesem, tudom. Tudod, az ablakban álltam és láttam mi történt. De mert szeretlek, így megbocsájtottam neked. Csak kíváncsi voltam meddig engeded, hogy Sally rabszolgát csináljon belőled.
Bármilyen is a múltad, bármit is csináltál, a gonosz mindig is felhánytorgatja (hazugság, adósság, félelem, gyűlölet, harag, megbocsáthatatlanság, keserűség stb.) Bármi is az, tudnod kell, hogy Isten az ablakban állt és mindent látott, látta az egész életedet. Azt akarja, hogy tudd, hogy Ő szeret téged és megbocsát. Csak arra kíváncsi, hogy meddig engeded a gonoszt, hogy rabszolgát csináljon belőled. A nagyszerű dolog Istennel kapcsolatban, hogy amikor megbocsájtást kérsz, Ő nem csak megbocsájt, de el is felejti azt.
Beszélgetős kérdések:
- Mi az a „kacsa” az életedben, amit rejtegetsz?
- Milyen érzés az, hogy Isten nem csak megbocsát, hanem el is felejti?
- Hogyan tudsz szabad lenni a múltad terhei alól?
Napi kihívás: Írj le ma egy dolgot, amit szeretnél Istennek átadni, hogy szabad legyél tőle – és mondd el imában.
Ige: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8,36)
Volt egyszer egy Latippa nevezetű királykisasszony. Megszokta, hogy minden embernek parancsolgathat és önteltségében azt gondolta, a természet felett is ő uralkodik. Egy szép nyári délután a barátnőjével labdázott, szerette volna, ha nem megy le a nap és megparancsolta a napnak, hogy maradjon fent az égen. A nap persze lenyugodott. Egy másik alkalommal éjszakai táncmulatságon vett részt és azt szerette volna, ha nem kel fel a nap. Megparancsolta neki, hogy ne keljen fel. A nap persze nem hallgatott rá.
- „Udvarmester! Azonnal zárd börtönbe a Napot!”
Gondolhatjátok, hogy nem sikerült. Repült a feje szegény udvarmesternek.
„Főtábornok! Zárd börtönbe a Napot!” A főtábornok habogott-hebegett. Repült a feje.
Sorra került mind: az alkamarás, a főkamarás, a nádor, a zádor, a pohárnok, a tányérnok és mindenféle ülnök és álnok. Zitty-zutty, röpködtek a fejek. De a Napot nem sikerült.
Már csak szegény udvaribolond maradt meg. Most ő következett.
Na de nem azért volt ő bolond, hogy ne tudja megoldani ezt a helyzetet.
Bevezette Latippát egy ócska várkastély ócska cintermébe. Befalaztatott minden ablakot, csak egyetlenegyet, egy nyugat felé nézőt hagytak meg, rácsokat rakatak rá, és egy fekete függönnyel elfüggönyözték.
Gyertyákat hoztak, művirágokat, girlandokat és színpompás cifraságokat. Nagy mulatságot rendeztek.
Este a bolond elhúzta a fekete függönyt, éppen ott volt a rács mögött a lemenő nap. „Tessék, börtönbe zártam a Napot.”- mondta. Lattipa diadalmasan fölkiáltott: „Megmondtam neked, szemtelen Nap, most megkaptad a magadét!” (Lázár Ervin: Latippa és a nap)
Néha mi is Latippához hasonlítunk: azt hisszük, a szabadság azt jelenti, hogy mindent kontrollálhatunk. Pedig valójában csak illúziót kergetünk. Az igazi szabadság nem a korlátok nélküli élet, hanem amikor tudom, ki tartja kezében a Napot – az Isten. Aki a Fiúban bízik, az valóban szabad, mert nem kell kontrollmániásan mindent kézben tartania.
Beszélgetős kérdések:
- Te milyen helyzetben szoktad azt érezni, hogy mindent uralni akarsz?
- Volt már, hogy rájöttél: csak illúzió, amit hittél a szabadságról?
- Miért felszabadító az, ha el tudod engedni a kontrollt Isten kezébe?
Napi kihívás: Ma tudatosan mondd ki egy nehéz helyzetben: „Uram, nem az enyém az irányítás, hanem a Tiéd.”
Ige: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
Élt egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol az Istenbe vetett hitről és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hit szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére. Egy havas karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi gyülekezet karácsonyi istentiszteletére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.
- Ez a történet csak egy mese - mondta - miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a Földre? Teljesen nevetséges! Hogyan hihetnek ebben ennyien?!
A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak. Kint esett már a hó.
Kicsit később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet. Néhány perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat. Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és messzebbre húzódtak. Ekkor bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar. Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.
- Miért nem követnek engem? - morfondírozott magában türelmetlenül. - Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?"
Addig törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert.
- Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket. - mondta ki hangosan. Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.
A férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel korábban kimondott saját szavai: ,,Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!" Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. ,,Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!" Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen.
Mikor ezt felismerte, hangos zokogás tört fel belőle. Térdre esett a friss hóban és elmondta élete első imáját:
- Köszönöm Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!
Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a karácsony és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt.
Pontosan erről szól a történet. A világmindenség teremtője annyira szeretett bennünket, hogy lejött a Földre ember alakban megmutatni nekünk, hogyan menekülhetünk meg. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16) "mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Filippi 2.6-8)
Beszélgetős kérdések:
- Mit gondolsz: miért nehéz elhinni sokaknak, hogy Isten emberré lett?
- Mikor érezted, hogy Isten kivezette az életedből a „vihart”?
- Miben hozott számodra szabadságot Jézus?
Napi kihívás: Írj le ma egy dolgot, amitől Jézus megszabadított már – és köszönd meg neki imában!
Ige: „Mert olyan ő, mint ahogy gondolkozik szívében.” (Példabeszédek 23:7 KJV)
Amíg Roger Bannister színre nem lépett 1954-ben, sokan azt gondolták, hogy fizikai lehetetlenség 4 percen belül lefutni az egy mérföldet. Úgy vélték, ha eddig még senkinek sem sikerült, akkor nyilván nem is lehet. Ám Bannister nem csupán megtette, hanem új trendet is indított.
A történelem azt bizonyítja, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat. Márpedig, ha Isten veled van, akkor az egekig érő az esélyed a sikerre. Pál azt mondta: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).
Láttál már idomított bolhákat egy befőttesüvegben? Nem kell hozzá a tető, hogy bent maradjanak. Amikor a bolhaidomár először beteszi őket az üvegbe, ráteszi a fedelet is. A bolhák kétségbeesetten ugrálnak, hogy kijussanak, de folyton beleütköznek a tetőbe. Végül, sok fejfájás után abbahagyják az ugrálást, és belenyugszanak, hogy élvezzék azt a teret, ahol még kényelmesen elvannak. Aztán ha a fedelet eltávolítjuk, a bolhákat már a gondolkodásmódjuk tartja fogva, amely azt mondja: „eddig és nem tovább”. Micsoda kép! Jézus azt mondta, ő azért jött: „hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat” (Lukács 4:18). Mi kínozta meg őket? Múltbeli hibák, bántó kritika, bénító félelmek, tévtanítások, fizikai, érzelmi, mentális és spirituális gátak. Másként fogalmazva: Jézus azért jött, hogy levegye a tetőt a gondolkodásodról! Nem számít, milyen szörnyű volt a múltad, a jövő, amit számodra tervezett, sokkal jobb – és megéri küzdeni érte! (maiige)
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy magadról azt gondoltad: „én ezt sosem tudom megcsinálni”?
- Mi a „fedő” az életedben, ami visszatart?
- Hogyan segíthet Krisztus abban, hogy merj szabadon élni?
Napi kihívás: Ma figyelj oda egy olyan gondolatra, ami visszatart, és mondd ki hangosan: „Krisztusban szabad vagyok ettől!”
Ige: „Mert még az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45)
A segítőkészség nem csupán kedvesség – Jézus szerint a szeretet egyik legmélyebb kifejeződése. Ő maga úgy jött közénk, hogy szolgáljon, lehajoljon, segítsen. Akkor vagyunk igazán „Krisztus-követők”, amikor ugyanígy lehajolunk másokhoz. A segítésben nem mindig az számít, mennyit tudunk adni, hanem hogy a szívünket is beleadjuk.
Vezetett elcsendesedés
Előkészület: Üljetek kényelmesen, csukjátok be a szemeteket. Vegyetek mély levegőt… majd lassan fújjátok ki. Párszor ismételjétek meg.
Légzés: Belégzéskor mondd magadban: „Uram, tölts meg szeretettel…” – kilégzéskor: „…hogy segíteni tudjak másoknak.”
Kép: Képzeld el, hogy Jézus tanítványaival együtt ülsz az utolsó vacsoránál. Egyszer csak feláll, vizet és törülközőt vesz elő, és elkezdi megmosni a lábatokat. Amikor hozzád ér, rád néz, és csendesen így szól: „Én ezért jöttem – hogy szolgáljak.”
Megállás: Engedd, hogy ez a kép a szívedig érjen. Érezd: Jézus szeretete benned is képessé tesz arra, hogy mások felé szolgáló, segítőkész legyél.
Befejezés: Lassan nyisd ki a szemed.
Ima: „Uram Jézus, köszönöm, hogy Te szolgáltál nekünk. Taníts meg engem is észrevenni mások szükségét, és ne féljek lehajolni hozzájuk. Add, hogy ne a saját kényelmemet keressek, hanem örömöt találjak abban, ha segíthetek. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Mit éreztél, amikor elképzelted Jézust, ahogy lehajol hozzád?
- Ki az az ember körülötted, akinek most szüksége van a segítségedre?
- Hogyan tudsz Jézus példája szerint „segítő kezekké” válni?
Napi kihívás: Ma tudatosan segíts valakinek úgy, hogy az nem neked kényelmes – hanem neki jó!
Ige: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14)
Kalkuttai Teréz anya bejárta az egész világot, és szétárasztotta szeretetét a rászorulók között, akikkel találkozott. A maga egyszerű és szeretetteljes viselkedésével egész sereg követőre talált a nővérek között. A sok történet közül, amelyet róla meséltek, az egyik egy ausztrál aggastyánról szól, aki elhanyagoltan, nyomorúságos körülmények között élt. Nagyon idős volt, a háza koszos és rendetlen. Az emberek tudomást sem vettek róla, nyomorúságos állapota miatt messziről elkerülték. Akkor történt, hogy Teréz anya elment hozzá, és a beleegyezését kérte, hogy rendbe rakhassa és kitakaríthassa a házát, bevethesse az ágyát. Az öreg azt mondta, hogy jól van ez így, és megköszönte. Az anya tovább győzködte, hogy sokkal jobban érezné magát, és elkezdett takarítani. A számtalan poros tárgy között talált egy régi lámpást, amelyet teljesen elborított a kosz és a rozsda. Akkor megkérdezte az aggastyánt, hogy mikor gyújtotta meg utoljára. Az öreg azt felelte, hogy soha nem használja, mivel senki sem látogatja meg, így nincs is szüksége a fényre. A jóasszony ekkor megtudakolta, hogy hajlandó lenne-e minden este meggyújtani a lámpást, ha a nővérek naponta eljönnének meglátogatni. Vidáman azt válaszolta, hogy igen. És így is történt. Teréz anya úgy meséli, hogy két évvel később, amikor már nem is emlékezett pontosan az aggastyánra, a következő üzenetet kapta: „Mondják el az én barátnőmnek, hogy a fény, amit az életemben gyújtott, azóta is ragyog.” (Marcello Rossi Atya: Agapé. A feltétel nélküli szeretet. Budapest, 2013)
Sokszor nem is a nagy dolgok, hanem az apró figyelmességek gyújtanak világosságot valaki életében. A segítőkészség olyan, mint egy kis lámpás: lehet, hogy neked apróságnak tűnik, de a másiknak új erőt ad, hogy ne éljen teljes sötétségben.
Beszélgetős kérdések:
- Ki volt az, aki valaha „lámpást gyújtott” az életedben?
- Te hogyan tudsz másoknak ilyen kis fényt vinni?
- Miért van szükségünk mindannyiunknak „világosságra”?
Napi kihívás: Ma tudatosan mondj valakinek egy bátorító szót, akiről érzed, hogy nehéz időszakon megy keresztül!
„Ne feledkezzetek meg a jótékonyságról és az adakozásról, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsid 13,16)
»Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.« /Teréz anya/
Élt a környékünkön egy kedves idős hölgy, aki még évekkel ezelőtt elveszítette a férjét. Nem sokkal később újabb csapás következett be az életében: lánya, veje és két unokája tragikus hirtelenséggel meghalt egy autóbalesetben. A néni egy nagy bérház egyik szűk lakásában lakott egyedül, és kevés nyugdíjából próbált megélni valahogy.
Egyik nap, amikor hazafelé tartottam az iskolából, a bérház kapuján egy hirdetést vettem észre.
„Elvesztettem 2000 forintot, aki megtalálta, legyen szíves hozza fel az 5. emelet 2.-be, mert a kevés nyugdíjamból ételt is nehezen tudok venni.”
Nem sokat gondolkodtam: bementem a házba, fel az 5. emeletre, kivettem a tárcámból 2000 forintot, és becsöngettem. Amikor a néni meglátott kezemben a pénzzel, kicsordultak a könnyei, és meghatódva így szólt:
„Te vagy ma a tizenkettedik ember, aki feljött hozzám a 2000 forinttal. Nagyon köszönöm!”
Mosolyogva elbúcsúztam tőle, majd a lifthez léptem. Még utánam szólt az ajtóból:
„Lányom! Azt a hirdetést vedd le kérlek, mert azt sem én raktam ki.”
Csak állt ott az ajtóban, potyogtak a könnyei, és látszott rajta, hogy lelkét átjárja az a szeretet, amit egész életében másoknak adott, és amit ennyi embertől visszakapott. (https://hasznaldfel.hu/az-elveszett-penz-egy-tortenet-a-jo-cselekedetek-erejerol/)
Nem kell kivételesnek lenned ahhoz, hogy megváltoztasd valakinek a napját, vagy akár az egész életét. Csak egy kis figyelmesség, egy kevés segítség, de van, hogy akár néhány kedves szó vagy egy mosoly is elég ehhez.
Beszélgetős kérdések:
- Miért volt megható, hogy ennyi ember ugyanazt megtette az idős asszonyért?
- Te mikor tapasztaltad, hogy sok kicsi szeretet-tett együtt óriási erőt ad?
- Hogyan tudsz te is „2000 forintos” apró jócselekedeteket tenni a hétköznapokban?
Napi kihívás: Ma próbálj meg valakinek egy kis figyelmességet adni (pl. segíteni cipekedni, megosztani a kajádat, meghallgatni), ami lehet, hogy apróság, de neki sokat jelent!
Ige: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Mt 10,8b)
Egy este, amikor az anya a vacsorát főzte, a tizenegy éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával.
Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a gyerek a cédulát az anyjának, aki megtörölte a kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt.
"A virágágyás kigyomlálásáért: 500,-Ft
A szobám rendberakásáért: 1000,-Ft
Mert elmentem tejért: 100,-Ft
Mert három délutánon át vigyáztam a húgomra: 1500,-Ft.
Mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000,-Ft
Mert minden nap kiviszem a szemetet: 700,-Ft
Összesen: 4800, Ft.
A mama kedvesen nézett a fia szemébe. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és a cédula hátuljára ezeket írta:
"Mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
Az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
A sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0 Ft
A könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
Mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 Ft
Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amiket készítettem neked: 0 Ft
Az ételért, amit mindennap neked adok: 0 Ft
Amikor befejezte a mama, mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Összegyűrte a papírost és azt írta a saját számlájára:”fizetve”. Aztán az anyja nyakába ugrott és csókokkal halmozta el. (Bruno Ferrero: A számla)
A segítőkészség lényege nem az, hogy mit kapok érte cserébe. A szeretetből fakadó segítség mindig ingyen van – mert Isten is így segít nekünk. Ő nem számlázza ki az áldásait.
Beszélgetős kérdések:
- Miért szeretjük néha „beszámlázni”, hogy mi mindent tettünk másokért?
- Volt már olyan, hogy valaki számodra váratlanul, ellenszolgáltatás nélkül segített?
- Hogyan lehet gyakorolni, hogy szívből segítsünk, ne jutalomért?
Napi kihívás: Ma segíts valakinek úgy, hogy nem várod el érte sem a köszönetet, sem a viszonzást!
Ige: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18)
Ha a Biblia legelejére lapozunk, egy tökéletes világ képe rajzolódik ki elénk még a bűnbeesésé előtt. Isten megteremtette a világot, és benne Ádámot, az első férfit. Sok mindene megvolt. Övé volt az egész világ. Nem volt gondja az élelemre, mert Isten egy csodálatos helyre teremtette: az Édenkertbe! Állatok vették körül, akikben biztosan örömét lelte. Nem érezhette magányosnak magát. Ádám nem is panaszkodott, nem hiányolt semmit. Maga Isten vette észre, hogy valami még hiányzik. Ő mondja ki: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1 Móz 2:18)
Kell nekünk segítség ahhoz, hogy itt a földön élni tudjunk. Az ember közösségi lény. Az állatokban, bármennyire kedvesek is, nem talált segítőtársra Ádám. Az Úr mindig segít neki, de emberektől is szüksége van erre. Éva, akit Isten Ádám mellé ad, segítőtárs. Ez a legfontosabb küldetése. Ma is ez a legfontosabb feladatunk a másik ember felé. Akár a családban férj-feleség, szülő-gyermek, testvérek és a többi családtag között. Vagy iskolában, munkahelyen, barátok, ismerősök között. Te a másik segítőtársa vagy! (Jellem ABC)
Beszélgetős kérdések:
- Mikor érzed, hogy igazán jó, ha van melletted valaki?
- Szerinted miért vette észre előbb Isten, mint Ádám, hogy nem jó egyedül?
- Kinek tudsz most a környezetedben „segítőtársává” válni?
Napi kihívás: Ma figyelj meg tudatosan egy embert az osztályodban/családodban, akinek segítségre lenne szüksége, és lépj oda hozzá!
„Ezért szívünk örvendezik őbenne, mert szent nevében bízunk.” (Zsoltárok 33,21)
Virágvasárnap közeledik. Az emberek pálmaágakkal vonultak Jézus elé, kiáltva: „Hozsanna!” Ez az igazi öröm: amikor felismerem, hogy Jézus az én királyom. Nem minden volt tökéletes Jeruzsálemben – de a szívük mégis tele volt örömmel, mert Jézus velük volt. Nekünk is lehet ilyen örömünk, ami nem a körülményeken múlik, hanem azon, hogy tudjuk: Isten velünk van.
Elcsendesedés
Helyezkedj el kényelmesen. Hunyd le a szemed, és vegyél három mély levegőt.
Belégzéskor mondd magadban: „Az Úr öröme…”
Kilégzéskor: „…az én erősségem.”
Képzeld el, hogy ott állsz a jeruzsálemi úton. Körülötted emberek pálmaágat lengetnek, és Jézus közeledik. Nézd, ahogy a szamár hátán ülve rád mosolyog.
Engedd, hogy a szíved megteljen ezzel az örömmel. Mondd ki magadban: „Jézus az én királyom!”
Maradj ebben a csendes örömben néhány percig.
Ima: „Uram Jézus, köszönöm, hogy eljöttél hozzám is. Taníts meg úgy örülni Neked, mint azoknak, akik Hozsannát kiáltottak! Add, hogy az örömöm Benned gyökerezzen, és másokat is felvidítson. Ámen.”
Beszélgetős kérdések:
- Milyen érzés volt elképzelni Jézus bevonulását?
- Mi ad neked igazi, mély örömöt – nem csak pillanatnyit?
- Hogyan tudod Virágvasárnap üzenetét ma is megélni?
Napi kihívás: Írj egy rövid „Hozsanna-imát” saját szavaiddal – egy örömkiáltást Istenhez. Mondd el ma legalább egyszer!
„A szív vidámsága jó orvosság.” (Példabeszédek 17,22)
Asszociációs játék: Amikor Istenre gondoltok, melyik tulajdonság jut először eszetekbe?
Vajon megjelent a felsorolásokban, hogy Isten az öröm Istene? Sokan máshogy képzelik el az Urat. Talán úgy, mint egy szigorú apa, vagy ünneprontó, mint aki mindig csak a komolyságot várná el tőlünk. „Egy kozmikus rendőr, aki szüntelen azt figyeli, hol csinálnak valami rosszat az emberek, ami miatt közbe kell lépnie” (Josh McDowell). Igen, Isten mindent lát, de az öröm mégis az alaptulajdonsága. Hiszen az Úr teremtette az örömöt is! Mennyi öröm van egy kisbabában, a gyermekek kacagásában! Ő adta a szívünkbe a vágyat az örömre. Különösen ezt bizonyítja, hogy amikor nagy tetteket visz végbe az emberekkel, akkor mindig hatalmas örömet szerez Isten.
Amikor a Megváltó, Jézus Krisztus megszületett erre a Földre, akkor mit hirdetnek az angyalok? Nagy örömöt.
Mennyei örömmel telik meg a szívük a pásztoroknak, Máriának, Józsefnek. Az angyalok kórusa is tele van örömmel. 33 évvel később, Jézus Krisztus feltámadásakor, szintén nagy örömmel viszik a tanítványok a hírt: Üres a sír! Feltámadt! Jézus Krisztus él!
A két eseményben, ha Jézus Krisztus arcát akarnánk elképzelni, biztos, hogy öröm, és hála sugározna róla. Akik pedig vele találkoztak, megszabadultak. Hogyne lenne akkor a mai tanítványoknak is örömmel tele a szívük! Erről is megismerhetnek minket! (Somogyiné Ficsor Krisztina: Jellem ABC a Biblia alapján)
Beszélgetős kérdések:
- Te hogyan képzeled el Istent: inkább szigorú vagy inkább örvendező?
- Miben látod, hogy Isten szeretné, ha boldog lennél?
- Hogyan tudod másoknak is továbbadni az örömöt?
Napi kihívás: Ma próbálj meg valakinek szándékosan örömet okozni – akár egy kedves szóval, üzenettel, apró figyelmességgel!
„Mert az Úr öröme a ti erősségetek.” (Nehémiás 8,10)
Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek forrását keresi, Valakire talál. Ha ez a Valaki ember, akkor valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra találhat, mint Pál apostol, és sokan mások.
Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden, ami van a Földön, minden Isten ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden - minden Isten ajándéka.
Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, mindent. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott a színek világával.
És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két - háromféle íz: - "saláta és retek, osszátok be!" - mondhatta volna az Isten. Ha te elmész valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk, hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor? Nincs az autónál vaníliás meg kakaós üzemanyag, egyetlen fajta üzemanyag van, és az autó milyen jól megvan vele! Túláradó szeretetében elhalmoz a Teremtőnk ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a földön. Maga a lét is ajándék szeretetből!
Aztán ott vagy te magad: Csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed, Isten szép ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol, és úszni is tudsz vele, ajándék, ingyen kaptad. A szíved! Egyik gyermekemnek születési rendellenessége volt az egyik szívbillentyűjével. A sikeres műtét két és félmillió forintba került. Az én szívem, mind a négy billentyű, szépen csendben dolgozik negyvenhét éve, csak a négy billentyű tíz millió forint. Ajándék, semmit sem adtam érte.
Olyan jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, és elkezdte formálni, alakítani, szépíteni, hogy neked adja, ajándékba. Igazából Isten teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy csinálhatott volna 2-4 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. Minek komplikálni? De minden ember más. Mindenki a maga módján egyetlen, és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott az Ő jósága. A bőség gazdagsága!
Jó dolog ajándékot kapni!? Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása.
Persze fontos tudni, hogy nemcsak a másik ajándék számomra, hanem én is ajándék vagyok számára. Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te szüleidet, annyira akarja az ő boldogságukat, hogy megteremtett téged. Te vagy a válasz a szüleid kérdéseire, értelme a reggeli kelésüknek, munkájuknak. A te simogatásod, Isten hálája jóságukért, becsületes tiszta életükért. Üljél le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék.
Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára? Tedd fel a kérdést: - Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?" Egészen biztos Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok legyen, nehézség, vagy keserves botrány ezen a földön. Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk. Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel! (Böjte Csaba)
Napi kihívás: Írj egy listát 5 dologról, amiért ma hálás lehetsz! Ne csak nagy dolgokra gondolj – legyen benne apróság is!
„A Lélek gyümölcse pedig… öröm” (Galata 5,22)
Sok ember gondolja azt, ha megszabadul a problémáitól, akkor boldog lesz! Pedig ameddig élünk sosem fogunk megszabadulni az összes problémánktól! Amikor épp megszabadulsz egy hatalmas problémától, akkor veszel észre kisebb problémákat, amik addig elkerülték a figyelmedet, mert a nagyra koncentráltál?
Lehet, hogy hallottál már arról a levélről, amit egy egyetemista írt a szüleinek.
Drága Anya és Apa!
Elnézést, hogy ilyen sokáig nem írtam. Sajnos minden írószerem odaveszett aznap este, amikor a tüntetők felgyújtották a kollégiumot. Most már kikerültem a kórházból, és az orvosok azt mondják, hogy előbb utóbb visszanyerem a látásomat. Az a rendes srác, Bill, aki kimentett a tűzből, kedvesen felajánlotta, hogy lakjam nála a kis lakásában, amíg felújítják a kollégiumot. Jó családból származó fiú, úgyhogy nem fogtok meglepődni, ha elárulom: össze fogunk házasodni. Sőt, mivel mindig is vágytatok unokára, biztos örülni fogtok a hírnek: jövő hónapban nagyszülők lesztek!
Ui.: Kérlek, ne vegyétek komolyan a fenti fogalmazási gyakorlatot! Nem volt tűz, nem voltam kórházban, nem vagyok terhes, és még komoly udvarlóm sincs. De kettest kaptam franciából és egyest kémiából, és szerettem volna elérni, hogy a megfelelő hozzáállással fogadjátok ezt a hírt.
A nézőpont mindent megváltoztat! A nézőpontodon múlik, hogyan reagálsz az iskolai vagy az otthoni problémákra. Keresztyén emberként a hozzáállásod lehet pozitív még egy negatív helyzetben is, mert tudjuk, hogy Isten céllal engedte meg a problémát. (Rick Warren)
Beszélgetős kérdések:
- Volt már olyan, hogy valamit először nagyon rossznak láttál, aztán kiderült, hogy mégis jó lett belőle?
- Mi segíthet abban, hogy ne csak a bajt lásd, hanem a lehetőséget is?
- Hogyan adhat neked más nézőpontot a hit?
Napi kihívás: Írd át egy jelenlegi problémádat kétféleképpen: először „negatívan”, aztán „Isten szemszögéből”! Nézd meg, mennyit változik a helyzeted!
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4,4)
Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.
Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen 32 dollár gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol az olcsó jegyek 100 dollárba kerültek.
Ez egy igaz történet. Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e, hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben. A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?
Milyen sokszor rohanunk mi is! Iskola, edzés, barátok, telefon, ezer dolog… és közben elsiklunk a szépség mellett. Pedig lehet, hogy Isten éppen ott akarna megajándékozni minket egy pillanattal – egy dallal, egy mosollyal, egy szép nappal. Az öröm forrása nem mindig a nagy dolgokban van, hanem a hétköznapok apróságaiban is. Megállni, észrevenni, hálát adni – ez tesz igazán örvendezővé.
Beszélgetős kérdések
- Hogy vagytok ezzel?
- Mi ad örömöt? Mikor érzitek magatok boldognak?
- Mikor vesztitek észre a szépséget?
Napi kihívás: Ma keress három dolgot, ami örömet ad – lehet egy vicces pillanat, egy napsugár, egy kedves üzenet. Írd le vagy fotózd le, hogy emlékezz rá!
„Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak” (Róm 8,17)
Az örökösnek nem kell bizonygatnia, hogy joga van ahhoz, amit örököl – egyszerűen azért, mert gyermeke a szülőnek. A Biblia azt mondja: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak” (Róm 8,17). Ez azt jelenti, hogy nem idegenként, hanem Isten szeretett gyermekeként élhetünk. Nem kell félnünk, hogy elutasít, vagy hogy nem lesz elég kegyelme. Mi örökösei vagyunk mindannak, amit Ő ígért: békességnek, örömnek, reménynek és örök életnek.
Most egy rövid, egyszerű elcsendesedéssel segítünk átélni ezt a valóságot.
Elcsendesedés
Ülj le kényelmesen. Hunyjad be a szemed, ha szeretnéd. Vegyél három lassú, mély levegőt.
- Belégzéskor mondd magadban: „Istené vagyok.”
- Kilégzéskor: „Ő vigyáz rám.”
Most képzeld el, hogy egy királyi palota udvarán állsz. A kapu hatalmas és díszes. Lehet, hogy először kicsinek és bizonytalannak érzed magad, mintha nem lenne helyed odabent. De ekkor kinyílik az ajtó, és maga a Király jön ki eléd. Rád mosolyog, és ezt mondja:
„Gyermekem, örökösöm vagy. Ez a ház a te otthonod is.”
Ahogy belépsz, látod, hogy ott vannak mások is – testvérek, barátok, akik szintén örökösök. Érzed, hogy nem kell többé bizonyítanod semmit. Nem kell versenyezned, nem kell másnak látszanod. Elég, hogy az Övé vagy.
Most lassan ismételd magadban:
- „Isten gyermeke vagyok.”
- „Örökös vagyok.”
- „Senki és semmi nem vehet ki az Ő kezéből.”
Maradj így pár lélegzetvételig. Engedd, hogy átjárjon ez a békesség.
Ima: Urunk, köszönöm, hogy a Te gyermeked lehetek. Köszönöm, hogy nem a félelem, hanem az örökség határoz meg. Segíts, hogy elhiggyem: a Te országodban nekem is helyem van. Add, hogy örömben, békességben és szeretetben éljek, mint a Te örökösöd. Ámen.
Beszélgetős kérdések:
- Milyen érzés belegondolni, hogy Isten örököse vagy?
- Van-e az életedben olyan helyzet, ahol nehéz elhinned, hogy valóban van értéked?
- Mit változtatna az önmagadról alkotott képedben, ha mindig emlékeznél: „Isten gyermeke vagyok”?
Napi kihívás: Írj egy rövid mondatot papírra vagy a telefonodba: „Örökös vagyok – Isten gyermeke.” Tedd ki olyan helyre, ahol ma többször látni fogod, és minden alkalommal, amikor rápillantasz, mondd ki hangosan vagy magadban.
„Az üdvösség sisakját is vegyétek fel ...” Ef 6, 17
A sisak védi a fület, a nyakat is, és az arcot is, de különösen az orrot és a szemet. Mert a szem az, ahol az információk 80%-a érkezik a testbe. Kifejezetten fontos arra figyelni, mit látunk meg.
Ugyanis úgy működünk, hogy ahol valami csattan, törik, oda kapjuk a fejünket. Ahol hangosabb zene, jobb a hangulat, oda megyünk. Aki indulatosabban beszél, annak hiszünk, és azt követjük. Aki szebb, azzal többet foglalkozunk. De tudjátok, az a döbbenetes, hogy Ézsaiás próféta azt mondja: a Megváltó nem szép! Amikor meg Illés Istent keresi, a szélre, tűzre, földrengésre megy ki a barlangból, de Isten nincs ott! A csendes suttogásban van ott. Nagyon kell figyelnünk, mert a különleges dolgok a legtöbbször a csendben zajlanak.
Tudjátok, a kiváló zenészek, művészek, tudósok csak ritkán zajos emberek. Ők a csendesebb fajta. De az, amit ők a csendben kutatnak, gyakorolnak, készülnek, olyan dolgokra teszi őket képessé, melyre a hangoskodók csak ritkán képesek.
Erre Steve Wozniak példája különösen is igaz. 1975. március ötödikével indult a történet, amikor 30 fiatal számítógép kutató ült össze egy garázsba, ahol az új Altair 8800-as otthon is megépíthető számítógépről tárgyaltak, mely lázba hozta őket. Wozniak a megbeszélés alatt senkivel sem váltott egy szót sem – ahhoz túl zárkózott volt. De aznap este, hazament, és papírra vetette a tervet, azt a számítógépet, billentyűzettel, monitorral, melyet ma is használunk. Három hónap alatt megépítette a gép prototípusát. Tíz hónappal később pedig Steve Jobs-szal megalapították az Apple Computer-t. Mi volt a titka? Napi 10-12 órát dolgozott egyedül, koncentráltan, csak a feladatra összpontosítva. Nem félt a magánytól – hanem tette, amihez a legjobban értett…
Róla a világ sokáig semmit sem tudott – aztán meg hirtelen mindenki. De egy még nagyobb valakiről sem: Jézusról sem. A halála után 300 évvel azonban az egész akkor ismert világ, a Római birodalom is meghajolt előtte, később pedig egész Európa. Akkortól mindenki tudta, kicsoda ő. A jelentéktelen zsidó tanítóról kiderült, amit senki sem hitt volna: hogy igaz, amit magáról mond: ő Isten Fia, aki életeket képes megváltoztatni.
Isten tudja, hogy mi a terve velünk: a hangosakkal, és a halkakkal egyaránt. És azt is szeretné, ha ezt mi is látnánk: nem csak azt látnánk meg, ami kiveri a szemünket, hanem azt is, ami a háttérben meghúzódik. Nehogy a legfontosabbakat ne vegyük észre!
Az üdvösség sisakja véd attól, hogy a Sátán a látványos, de sokszor üres dolgokkal elvonja a fontosabb dolgokról a figyelmet, és megakadályozzon abban, hogy megtegyük azt, amire Isten teremtett…
Beszélgetős kérdések
- Te inkább a hangos, feltűnő dolgokra figyelsz fel, vagy a csendesebbekre?
- Volt már, hogy Isten egy „apró” élményen keresztül szólt hozzád?
- Mit tanulhatunk abból, hogy Jézus nem a „hangos többség” útját választotta, hanem a kereszt útját?
Napi kihívás: Kapcsold ki ma egy órára a zajt (telefon, zene, tévé), és figyelj arra, mit látsz és mit hallasz a csendben. Írd le utána, mit vettél észre – lehet, hogy pont ekkor szól hozzád Isten!
„Az üdvösség sisakját is vegyétek fel ...” Ef 6, 17
„Egyedül Isten kegyelméből vagyunk, amik vagyunk.” (1Kor 15,10 – rövidítve)
Miért veszélyes a hízelgés? Azért, mert azt halljuk ki belőle, amit nagyon szeretnénk magunkról hinni – még ha nem is igaz. Ha valaki folyton azt mondja, hogy különleges vagy, és sosem hibázol, könnyen elhiszed, és nem akarsz fejlődni. Ez pedig csapda. Ki ne szeretne jobb lenni, mint az átlag? Csakhogy a baj az, ha a képességeimet túlbecsülve, lehet jóindulatból, vagy segítőkészségből, de addig mondják a valótlanságot, míg elhiszem. És miután elhittem, mások előtt, akik látják, hogy mennyire vagyok képes, nagyot csalódom az első megmérettetésen. A hiúság ellen is véd a sisak: mert tudjuk, hogy egyedül „Isten által vagyunk, amik vagyunk”.
A következő mese egy ostoba kakasról szól, aki éppen azért ostoba, mert buta, de mindeközben meg van róla győződve, hogy különleges adottságai vannak. És mivel meghallja, amit meg akar hallani, ezért a hízelgő csapdájába sétál.
Egy csikorgó téli éjjel zsákmányért indult a róka. Inalt, loholt, egyszer csak kakas-kukorékolást hallott. Tanya volt a közelben, a tanya udvarán egy magas cseresznyefa, annak az ágán üldögélt a kakas, és kukorékolt egész éjjel. Odasompolygott a róka a fa tövébe, felszólt hízelkedve:
– Nagy jó uram, kakas, mit énekelsz ezen a hideg, sötét éjszakán?
Leszólt a kakas nagy gőgösen:
– A nap eljövetelét hirdetem, mert olyan a természetem, hogy előre megérzem a közeledtét!
Álmélkodott a róka nagy ravaszul:
– Ó, kakas, nagy jó uram, kicsoda vagy te, hogy a jövőbe látsz? – aztán táncra kerekedett a fa tövében.
Megkérdezte a kakas:
– Hát te miért táncolsz, róka koma?
– Olyan csodálatos az éneked, fényességes kakas, hogy táncolok rá, így hódolok neked. Ó, kakas, legnemesebb úr a madarak között, nem elég, hogy repülni tudsz, még a jövendőmondáshoz is értesz! A madarak királya vagy, legdicsőbb királya! Milyen boldoggá tennél, ha kegyelmesen leereszkednél hozzám! Milyen boldog lennék, ha megcsókolhatnám bölcsességtől fényes fejedet! Ó, ha eldicsekedhetnék az egész világnak: „Az a szerencse jutott nekem, hogy megcsókolhattam a legbölcsebb jövendőmondó nemes fejét!”
A hiú kakas elhitte a hízelkedő, ravasz róka minden szavát. Leröppent a fáról, odatartotta a fejét csókra a rókának. Annak se kellett több, fogai közé kapta, s jót nevetett magában: „A bölcs jövendőmondónak egy csepp esze sem volt!”
A jövendőmondónak nemhogy egy csepp esze nem volt, de azt is hitte, hogy miatta kel fel a nap… Amikor pedig valaki olyannal találkozott, aki ezt megerősítette benne, kiszolgáltatottá vált vele szemben. Az ördög is ezt csinálja: a gyengeségünkre játszik, csapdába csal. Azt akarja elhitetni, hogy már nem kell semmit se fejlődni, vagy változni. Megerősít a magadról kialakított rossz önismeretben, és pont ezzel csal kelepcébe. Az üdvösség sisakja úgy véd meg, hogy megőriz a nagyzolástól, de attól is, hogy állandóan mások megerősítésére várjunk. Mert ott van Isten, aki azt mondja: „Drágának tartalak, és becsesnek.” Elég ezt neki elhinni, másnak nem kell.
Beszélgetős kérdések
- Volt már, hogy valaki hízelgett neked, és csak később jöttél rá, hogy érdekből tette?
- Inkább a kritikákra vagy érzékenyebb, vagy a hízelgő szavakra?
- Hogyan tudsz erőt meríteni abból, amit Isten mond rólad?
Napi kihívás: Amikor ma megdicsérnek, köszönd meg – de közben emlékeztesd magad: „Mindenem Istentől van.” Így a dicséret nem száll a fejedbe, de nem is veszik el, hanem épít.