„…hogy megőrizzen téged … a beszédével hízelkedő idegentől.” (Példabeszédek 7,5)

Oklahoma City legszentebb jelképe egy fa: egy terebélyes, árnyékot adó, 80 éves amerikai szilfa. Turisták több mérföldes utat tesznek meg, hogy láthassák. Emberek pózolnak alatta fényképeken. Plakátokat és levélpapírokat ékesít. Más fák nagyobbra, terebélyesebbre nőnek, sőt még zöldebbek is. Ám egyet sem dédelgettek ennyire. A város nem a külsejéért, hanem kitartásáért őrzi kincsként a fát. Ugyanis a fa túlélte az Oklahoma Cityben elkövetett robbantásos merényletet.

Timothy McVeigh halálos rakományt szállító teherautóját pár méterre a fától parkolta le. Gonoszsága 168 embert ölt meg, 850-et megsebesített, s lerombolta az Alfred P. Murrah Szövetségi Épületet, és romjai alá temette a fát. Senki nem hitte volna, hogy túléli. Valójában senki nem gondolt a poros, ágaitól megfosztott fára.

A fa azonban hamarosan kirügyezett. A sérült kérgen hajtások nyomakodtak elő, zöld levelek tolták félre a szürke szurkot. A halál sújtotta földből élet támadt. Az emberek észrevették. A fa példát adott arról a rugalmasságról, melyre az áldozatok vágytak. Ezért nevet adtak a szilfának. Ő lett a túlélő fa.

Ez a kis növény példa lehet nekünk is, amikor úgy érezzük, hogy megbocsáthatatlanul, megmagyarázhatatlanul megbántanak és megsebeznek bennünket. Szeretnénk példát venni a fától – túlélni a rosszat, s a romok fölé emelkedni. Isten tanít minket! Isten dolgozik az életünkben!

Néhány évvel ezelőtt egy kutyatenyésztőnél egy rottweiler megtámadta a szomszéd golden retiever kölykét. Kimászott a kifutójából, átugrott a kiskutyához és majdnem megölte. A szomszéd levelet írt a kutya gazdájának, amelyben felszólította, hogy altassa el a gyilkos rottweilert. Amikor azonban megmutatta a levelet a tenyész-telep tulajdonosának, az arra kérte, gondolja meg magát! „Rettenetes, amit a kutya tett, de még idomítom! MÉG nem fejezetem be vele a munkámat”.

Isten ugyanezt mondaná a hízelgő, rosszindulatú emberekről is, akik minket támadnak meg: elképzelhetetlen, megbocsáthatatlan, elfogadhatatlan, amit tett, de még nem fejeztem be a munkámat!

A megbocsátás az a döntés, hogy más szemmel nézek az elkövetőre.

Amikor néhány misszionárius elvitte Isten üzenetét az eszkimók közé, sokat küszködtek, hogy megtalálják a megfelelő szót a megbocsátásra. Végül ebben egyeztek meg: isszjumadzsidzsudzsungnénermik, ami azt jelenti, hogy: többé képtelen ezen gondolkozni”. - A megbocsátás továbblépést jelent. Nem gondolok a sérelmemre, nem mentegetem a másikat, nem helyeselek neki, nem forrongok, nem ócsárolom, nem bántom tovább… A róla alkotott gondolataimat a menny szemével látom. Végső soron ezt azért tehetjük, mert mi is kegyelmet kaptunk. Azért mert mi is a túlélő fát utánozzuk. Gyökereink túlnyúlnak a sebeken, amiket okoztak nekünk, a megbántottságon, ami azt hittük egy pillanatig, hogy nem lehet megbocsátani. ehetőségünk van egyre mélyebbre ásni, amíg Isten irgalmasságából nem kapjuk táplálékunkat. Mert a tanítás, Isten Igéje megőriz és megerősít bennünket!