Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Máté 1,22-23)
Mit jelent az a szó, hogy Immánuel? Velünk az Isten. Mit jelent az, hogy velünk az Isten? Azt, hogy Istentől már nem választhat el semmi. Azt, hogy lehet Istennel találkozni, mert ő eljött velünk találkozni. Lehet mellette elköteleződni, mert ő már elkötelezte magát mellettünk.
Sajnos, napjainkban ez a vágy nem biztos, hogy olyan erős. Talán meglepő, de sokan nem akarnak kitörni abból, amiben vannak. Talán azért, mert könnyű elbújni a tehetetlenség mögött, nem akarva változtatni, pusztán kényelmességből. Sokszor a „nem tudom” kifogása mögé rejtjük el a „nem akarom”-jainkat, vagy egyszerűen a csalódások miatt kialakult félelmeinket. „Nem tudom”, mondjuk, de valójában arra gondolunk: „nem is éri meg”. Vagy arra, hogy „túl sok energia lenne.” Manapság gyakorlatiasan gondolkodunk, és aminek nem látjuk értelmét, annak irányában nem vagyunk hajlandók elmozdulni. Amit Jézus mond, valóban nem tűnik praktikusnak: „Szeresd ellenségedet”, vagy „oszd szét a vagyonodat és kövess engem”, ezek túl komoly és nagy horderejű döntések. Pedig a lehetőségek éppen ezekben a nem gyakorlatias dolgokban rejlenek. Egy újabb felfedezés a kitartó, sokszor zsákutcákba futó kutatásnak köszönhető. Egy olimpiai aranyérem több éves edzés és elvesztett olimpia gyümölcse. Egy újabb barátság vagy kapcsolat mögött kitartó küzdelem, odaszánt idő és energia van. De a lustaság mellett azok a saját terheink is akadályozhatnak, amelyeket mi cipelünk: az alkalmatlanság-érzés, a bátortalanság, a félelmek. És sokszor jutunk el sokan arra a pontra, hogy már ezek a félelmek vezetnek, és nem mi. De ebben az esetben éppen arra van szükségünk, ami az első karácsonykor Jézussal megérkezett: ezektől a bénító terhektől való szabadság.
Viszont ha Jézusban tényleg az Isten jött közel, onnantól kezdve nincs lehetetlen! Onnantól kezdve már nincs „nem tudom”. Meghalt. Isten Fia azért jött, hogy halálra ítélje, és felszámolja a „nem tudom” átkát. Jézus azért jött, hogy többé senki se bújhasson el a „nem vagyok rá képes” kifogása mögé. De azért is, hogy akik tényleg bele vannak gabalyodva a saját tehetetlenségükbe, azokat kiszabadítsa. Ez a két szó, hogy Immanu-él, éppen a fenti történetet mondja el egy egészen más szinten: nem vagy kiszolgáltatva a kudarcaidnak. Nem taposhat maga alá a bűntudat. Nem béníthat meg a mások tekintete, de még a kényelem sem. Mert Jézussal élni kezd és működni kezd a „képes vagyok rá”, a „lehetséges”, és a „megteszem”. Isten Fia azért jött el, hogy képesek legyünk arra, amire eddig nem!




