i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

TINI MAI IGE      
 
"Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!" (1Sám 3,9)

Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás előzetes igényfelmérő, 2027/2028. tanév

József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el. (Máté 1, 24-25)

Józsefnek nemcsak megértenie kellett az Úr munkáját, nemcsak szívébe fogadnia az Istentől jött magyarázatot, hanem cselekednie is kellett: „József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét.”

Az Istentől jött magyarázat nemcsak egy információ volt (a Szentlélektől van, ami benne fogant), hanem egész életét igénybe vevő üzenet is (ne félj magadhoz venni). József azzal mond igent Isten szavára, hogy úgy cselekszik, ahogyan azt az Úr mondja. Nem kilép a helyzetből, mondván, ez túl nehéz, kellemetlen, felforgatja nyugalmas életem, hanem elfogadja Isten munkáját, befogadja az emberré lett Istent, vállalja, hogy apaként fog gondoskodni róla és Máriáról. Az Istentől jövő üzenet, mindig életünk egészében kíván megszólítani. Isten akarata, szándéka kell, hogy megfoganjon és világra jöjjön bennünk. Ehhez sokszor kell igent mondanunk arra is, ami mások szemszögéből lehet hogy kínos....

Karácsonykor azt kell először megvizsgálnunk, hogy mi befogadtuk-e az Úr Jézus Krisztust saját életünkbe? Krisztust befogadni sokaknak kínos. Mit fognak rólam gondolni? Miért lenne nekem erre szükségem?

Te hogyan vélekedsz mások véleményéről? Mennyire befolyásolja a hitedet, az életedet, a döntéseidet?

 

 

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.