Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. (Máté 2,3-4)
Jézus előtt leborulni és őt imádni nem könnyű és nem veszélytelen dolog. Heródest nyugtalanság fogta el, amikor meghallotta a bölcsek jövetele célját. A Bölcsek elindulnak a Békesség városába, Jeruzsálembe – azonban szegények, nem tudják, hova mennek, amikor ehelyett a vérengzés királyát kérdezik meg! Heródes felkavarodott, sőt, megrettent a zsidók királya megszületésének hírét hallván. Ezt mindjárt megértjük, ha tudjuk, ki volt ez a Heródes.
Nagy Heródes Kr.e. 40-4. között uralkodott a rómaiak támogatásával. Félig edomita, félig zsidó lévén a zsidók megvetették uralkodójukat. Hallatlan dicsvágy járta át. Mindent megtett, ami dicsőségét és uralmát növelte, és mindent elsöpört útjából, ami azt veszélyeztette. Uralkodása alatt tömeget mészároltatott le. Kivégeztette feleségét és megfojtatta 3 fiát féktelen féltékenységében. Augusztus császár, miután - Kr.e. 8-ban kegyvesztett lett, azt mondta róla: „Inkább lennék Heródesnek disznaja, mint fia.”
Érthető, hogy miért olvassuk, hogy nemcsak Heródest fogta el nyugtalanság, hanem vele együtt egész Jeruzsálemet, hiszen ismerték Heródes beteges hatalomféltését. Ettől az embertől semmi jó nem jöhetett. Teljesen beleillik a képbe a betlehemi gyermekek legyilkolása is. Amint hírét hallja egy király megszületésének, nem tud másra gondolni, mint hogy ki kell őt végezni. De nem tudja, hol keresse. Katonákkal kerestetni nem lenne célszerű. Ezért kéri meg titokban a bölcseket arra, hogy majd ha megtalálták, mondják meg neki, hogy ő is elmehessen és imádhassa az Urat.
Heródes félti az uralmát. Vajon te is félsz? Vajon mit félt az ember Jézustól? Miben fenyeget ő téged? Mit veszítenél el, ha leborulnál előtte? Mit kellene azonnal elhagynod, miben kellene rögtön változnod? Mi lenne az, ahol csak a bizalom tarthatna meg, ha engedelmeskednél neki, és nem látnál biztos garanciát magad előtt? Lépj elé, és válaszolj neki erre a kérdésre.




