„A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed" (egyszerű fordítás)

(Példabeszédek 10,12)

Sokszor kerülök olyan helyzetbe gyerekekkel való munkámban, hogy miközben beszélgetek, az az érzésem van belül, hogy nem is vele beszélgetek, hanem az anyukájával/az apukájával. Mintha ugyanúgy tenné a hangsúlyokat, ugyanazokat a mondatokat mondja, vagy ugyanazt az érzést élem meg egyszerűen, mint a szüleivel való beszélgetés közben! Vagy ha rászól a testvérére, ugyanazt a hangsúlyt használja, mint az anyukája.

Ez amiatt van, mert a tegnap említett zsigeri reakcióink mellett, nagyon nagy hatással vannak ránk azok a minták is, amiket a szüleinktől, családi kapcsolatainkból hozunk. Az, ahogyan ők kezelték a vitákat maguk között, amilyen eszközökkel próbálták egymást befolyásolni, valamint próbálnak nálunk is elérni, hogy útmutatásukat kövessük. Ezek mélyen belénk ivódnak – és mivel sajnos nem létezik olyan család, ahol mindig minden konfliktus szépen, építő, támogató, erősítő beszélgetésekkel rendeződjön – így sok rossz mintát is hordozunk magunkban. Amikor stressz és konfliktus hatására kibillenünk – elveszítjük úgymond a tudatosságunkat, és pillanatok alatt előkerülnek a romboló mintáink.

Ezt nevezi Marshall Rosenberg „SAKÁLKOMMUNIKÁCIÓNAK”. Úgy támadjuk a másikat, hogy észre sem vesszük. Hiszen az is támadás, amikor számon kérünk, kioktatunk, hibáztatunk.

Próbáld meg eljátszani az osztályban, hogy egy egyszerű kérdést (Hol voltál?) több stílusban (számon kérve, gúnyosan, kíváncsian, hibáztatva …) teszel fel. Figyeld meg milyen érzéseket vált ki belőled? Hogyan reagálnál a különböző stílusokra?