„Az Úr félelme gyarapítja a napokat…” (Példabeszédek 10,27)
Mai kultúránk a rocksztárokat és a híres sportolókat tiszteli, de gyakran jelentéktelenként kezeli a legtartalmasabb idős embereket. Micsoda ostobaság! Isten családja lévén, az Ő értékítélete szerint kellene bánnunk egymással.
Beszéljétek meg, hogy mit vár el tőlünk Isten az idős emberek vonatkozásában.
A legfontosabb, hogy tiszteljük őket: „Az ősz ember előtt kelj fel, becsüld meg az öreg embert, és félj a te Istenedtől!” (3Mózes 19:32 NIV). Figyeld meg, ez parancs, nem csupán javaslat. Ha nem tiszteljük az időseket, akkor Istent nem tiszteljük. Az idősek tisztelete az isteni jelet hordozza, nem a kultúra határozza meg! „Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található” (Példabeszédek 16:31).
Van egy népmese - talán többen ismerik -, amikor a fösvény házaspár két pokrócot ad fiuknak s arra kérik, kísérje ki az idős nagypapát az erdőbe, adja neki a két pokrócot, hogy legyen mire feküdnie és betakaróznia, hiszen többé nem akarják látni, mert nem veszik hasznát. A fiú megtette, amit szülei kértek, de az egyik pokrócot hazavitte és így szólt:
- Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen, hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az ember az asszonnyal és elszégyellték magukat. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette a kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Azután mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket.
