i0 naplo  motto3  i0 server  i0 face  i0 youtube 

TINI MAI IGE      
 
"Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan." (1Jn 3,18)

Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás előzetes igényfelmérő, 2027/2028. tanév

„Az első napon tartsatok szent összejövetelt. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát!” (4 Móz 28,20)

Valahol azt olvastam, hogy az ember ma már nem nagyon tud egyedül lenni. Csak úgy. Önmagával kettesben. Amióta megy ez a mobil őrület, azóta mindenhova visszük az infót magunkkal. Még oda, ahová a királyok is egyedül járnak, még oda is elkísér minket az információs kütyü. Megszoktuk, hogy nem kapcsoljuk ki, bármikor elolvassuk, bármikor felvesszük, mert kell a hír, mert aptudét (up to date=naprakész). Aztán, amikor meg nem egyedül kellene lenni, hanem közösségben, ott is csörög, jelez, „még ezt bepötyögöm…” szóval se egyedül, se társaságban, furcsa világ ez. Pedig a mi Istenünk a szétválasztásnak is az Istene, s ahogyan egykor elválasztotta a vizeket, vagy a nappalt és az éjszakát, úgy választja el az időt is, amit magunkra, egymásra, az ünnepre vagy éppen a munkára kell fordítanunk. Annyira jó lenne újra magunkénak tudni ezt az állapotot, amikor mindennek rendelt ideje van. Amikor összejövünk egymással, akkor egymásra figyelni, meghagyva ezzel magunknak és a másiknak a társaság szentségét, hiszen nem jó az embernek egyedül. Amikor tanulunk, akkor nem haverkodni, meg szórakozni (ránézek a facebookomra/instámra/youtube-ra), hanem belevetni magunkat a munka értékes és szent idejébe, amit lehet és kell az Isten dicsőségére végezni. Az ünnepben ünnepet megélni, a pillanat szentségét, amikor ideje van a találkozásnak, vagy éppen a magányban az önmagunkra találás lehetőségét látni. A lényeg: Mindennek van megfelelő ideje az életünkben, mint ahogyan rendje is kell legyen a dolgoknak, amit jó lenne nem felborítani! (http://tirekifi.hu/2018/11/kikapcs/)

 

Beszélgetős kérdések:

  1. Te mennyire tudsz lelassítani? Könnyen kapcsolod ki a telefonod?
  2. Van olyan pillanat a napodban, amikor tényleg csak egy dologra figyelsz?
  3. Hogyan tudnád az adventet tudatosan elválasztani a „rohanós” hétköznapoktól?

Napi kihívás: Kapcsold ki ma egy órára a telefonodat, és szánd azt az időt csendes figyelemre: beszélgess valakivel, olvass Bibliát, vagy csak sétálj és figyeld Isten teremtett világát.

 

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.