„Az üdvösség sisakját is vegyétek fel ...” Ef 6, 17
„Egyedül Isten kegyelméből vagyunk, amik vagyunk.” (1Kor 15,10 – rövidítve)
Miért veszélyes a hízelgés? Azért, mert azt halljuk ki belőle, amit nagyon szeretnénk magunkról hinni – még ha nem is igaz. Ha valaki folyton azt mondja, hogy különleges vagy, és sosem hibázol, könnyen elhiszed, és nem akarsz fejlődni. Ez pedig csapda. Ki ne szeretne jobb lenni, mint az átlag? Csakhogy a baj az, ha a képességeimet túlbecsülve, lehet jóindulatból, vagy segítőkészségből, de addig mondják a valótlanságot, míg elhiszem. És miután elhittem, mások előtt, akik látják, hogy mennyire vagyok képes, nagyot csalódom az első megmérettetésen. A hiúság ellen is véd a sisak: mert tudjuk, hogy egyedül „Isten által vagyunk, amik vagyunk”.
A következő mese egy ostoba kakasról szól, aki éppen azért ostoba, mert buta, de mindeközben meg van róla győződve, hogy különleges adottságai vannak. És mivel meghallja, amit meg akar hallani, ezért a hízelgő csapdájába sétál.
Egy csikorgó téli éjjel zsákmányért indult a róka. Inalt, loholt, egyszer csak kakas-kukorékolást hallott. Tanya volt a közelben, a tanya udvarán egy magas cseresznyefa, annak az ágán üldögélt a kakas, és kukorékolt egész éjjel. Odasompolygott a róka a fa tövébe, felszólt hízelkedve:
– Nagy jó uram, kakas, mit énekelsz ezen a hideg, sötét éjszakán?
Leszólt a kakas nagy gőgösen:
– A nap eljövetelét hirdetem, mert olyan a természetem, hogy előre megérzem a közeledtét!
Álmélkodott a róka nagy ravaszul:
– Ó, kakas, nagy jó uram, kicsoda vagy te, hogy a jövőbe látsz? – aztán táncra kerekedett a fa tövében.
Megkérdezte a kakas:
– Hát te miért táncolsz, róka koma?
– Olyan csodálatos az éneked, fényességes kakas, hogy táncolok rá, így hódolok neked. Ó, kakas, legnemesebb úr a madarak között, nem elég, hogy repülni tudsz, még a jövendőmondáshoz is értesz! A madarak királya vagy, legdicsőbb királya! Milyen boldoggá tennél, ha kegyelmesen leereszkednél hozzám! Milyen boldog lennék, ha megcsókolhatnám bölcsességtől fényes fejedet! Ó, ha eldicsekedhetnék az egész világnak: „Az a szerencse jutott nekem, hogy megcsókolhattam a legbölcsebb jövendőmondó nemes fejét!”
A hiú kakas elhitte a hízelkedő, ravasz róka minden szavát. Leröppent a fáról, odatartotta a fejét csókra a rókának. Annak se kellett több, fogai közé kapta, s jót nevetett magában: „A bölcs jövendőmondónak egy csepp esze sem volt!”
A jövendőmondónak nemhogy egy csepp esze nem volt, de azt is hitte, hogy miatta kel fel a nap… Amikor pedig valaki olyannal találkozott, aki ezt megerősítette benne, kiszolgáltatottá vált vele szemben. Az ördög is ezt csinálja: a gyengeségünkre játszik, csapdába csal. Azt akarja elhitetni, hogy már nem kell semmit se fejlődni, vagy változni. Megerősít a magadról kialakított rossz önismeretben, és pont ezzel csal kelepcébe. Az üdvösség sisakja úgy véd meg, hogy megőriz a nagyzolástól, de attól is, hogy állandóan mások megerősítésére várjunk. Mert ott van Isten, aki azt mondja: „Drágának tartalak, és becsesnek.” Elég ezt neki elhinni, másnak nem kell.
Beszélgetős kérdések
- Volt már, hogy valaki hízelgett neked, és csak később jöttél rá, hogy érdekből tette?
- Inkább a kritikákra vagy érzékenyebb, vagy a hízelgő szavakra?
- Hogyan tudsz erőt meríteni abból, amit Isten mond rólad?
Napi kihívás: Amikor ma megdicsérnek, köszönd meg – de közben emlékeztesd magad: „Mindenem Istentől van.” Így a dicséret nem száll a fejedbe, de nem is veszik el, hanem épít.