Megjelent: 2025. szeptember 10.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (2Timóteus 4,7)

Van különbség a makacsság és az állhatatosság között. Az egyik a saját fejed után megy bármi áron, a másik Isten útján marad bármi áron.

Egy farmer, ahogy egy nap az úton haladt, egy hirdetést pillantott meg a helyi repülőtérnél, amelyen ez állt: Tapasztalja meg a repülés izgalmát! A farmer azt gondolta magában: Holnap lesz a feleségem születésnapja. Ez biztosan egy szép születésnapi ajándék lenne.

A farmer bement a reptérre, és hamarosan talált is egy pilótát, aki hajlandó volt őt és feleségét elvinni egy repülésre a farmjuk felett. A pilótának egy kisebb, nyitott pilótafülkés repülője volt, ami minden bizonnyal kellő izgalmat nyújthat a feleségének, de az ár túl magas volt. A farmer sokáig alkudozott a pilótával, ragaszkodva ahhoz, hogy alacsonyabb legyen a tarifa. A pilóta végül engedett, de egy feltétellel: ha a farmer megígéri, hogy sem ő, sem a felesége nem szól egy szót sem az egész repülőút alatt. Egyetlen hangosan kimondott szó, a legrövidebb is, megnöveli a viteldíjat az eredetire. A farmer elszántságát, hogy feleségét a repülés izgalmában részesítse, csak azon elszántsága múlta felül, hogy minél kevesebbet költsön, így aztán ráállt az alkura.

Másnap reggel ők hárman felszálltak a repülővel, és nemsokára a magasban szárnyaltak. A pilóta tudta, hogyha bevet néhány hullámvasút-ereszkedést és fordulást, a hátsó ülésen lévőknek mindjárt megered a nyelve, és akkor kérheti az eredeti árat.

Ebből a megfontolásból bukott és fordult, emelkedett és ereszkedett, még néhány hurkot is vetett. De hátul egy pisszenés sem hallatszott. Semmi sikoly, semmi jajgatás, csak mélységes csend.

Leszállás közben a pilóta, csodálkozva utasai elszántságán, hátrakiáltott a farmernek:

- Nem hittem volna, hogy szó nélkül megállják. Hiszen úgy buktam, fordultam, emelkedtem és ereszkedtem, mint még soha, de maguk ketten végig csendben maradtak. Azt hiszem, nyertek!

Az öreg farmer visszakiáltott:

- Hát, majdnem te nyerted meg, fiam! Majdnem nyertél. Nem sok hiányzott hozzá, hogy felüvöltsek, amikor a feleségem kiesett. (Wayne Rice: Fején a szöget 1., 223-225.o)

Az öreg farmer eltökélte magában, hogy eléri feltett célját. El is érte, de olyan áron, amivel valószínűleg maga sem számolt. Néhányan közülünk hasonlítanak a farmerre. Megdöbbentő elszántsággal tudunk küzdeni, hogy úgy sikerüljenek dolgaink, ahogy elképzeltük. Engedjük, hogy a büszkeség és csökönyösség megakadályozzon abban, hogy a józan észre hallgassunk, vagy azt tegyük, amiről tudjuk, hogy helyes.

Te is ilyen vagy időnként? Tudod, hogy mi Isten akarata, de te mást akarsz. Hamarosan összeütközik a két akarat. Ki fog győzni? Az igazság az, hogy megnyerhetsz néhány csatát, de mindig el fogod veszíteni a háborút. Ha erős akaratú, határozott ember vagy, Istennek szüksége van rád! Isten át akarja formálni az elszántságodat, és abba az irányba terelgetni, hogy Krisztus szolgálatára irányuljon, és hozzá ragaszkodj, bármi jöjjön is. Isten olyan embereket keres, akik makacsul visszautasítják azt, hogy elforduljanak Jézus Krisztustól. Vizsgáld meg: amit most mindenáron el akarsz érni, az biztos, hogy Isten akarata?

Beszélgetős kérdések:

1. Hogyan különböztetheted meg a makacsságot az állhatatosságtól?
2. Volt már, hogy Isten más irányba vitt, mint amit te terveztél?

Napi kihívás: Ma figyeld meg magadban, hogy van-e olyan helyzet, ahol inkább makacs vagy, mint állhatatos.Írd le egy mondatban, mi az a dolog, amit mindenáron el akarsz érni mostanában (pl. egy vita megnyerése, jó jegy, bizonyítás valakinek). Ezután tedd fel magadnak a kérdést: Ez tényleg Isten akarata, vagy csak az én büszkeségem?

 „Uram, szeretném, ha a makacsságomból állhatatosságot formálnál. Segíts, hogy a Te utadon maradjak bármi áron!” 

Megjelent: 2025. szeptember 09.

„Megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek.” (Filippi 4,11)

Néha nem tudsz változtatni a helyzeteden, de mindig változtathatsz azon, hogyan nézel rá. Az, ahogyan értelmezed a dolgokat, akár teljesen átformálhatja a napodat.

Valaki hallott egy kisfiút magában beszélni, miközben peckesen járkált a hátsóudvarban, fején baseballsapkával, kezében ütővel és labdával. „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" - jelentette ki. Feldobta a labdát, meglóbálta az ütőt, és melléütött.

- Első ütés! - kiáltotta.

Rendíthetetlen nyugalommal felvette a labdát, és újból azt mondta: „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" Azzal feldobta a labdát. Amikor lefelé esett, újból felé csapott, és elszúrta. - Második ütés! - kiáltotta.

Ezután rövid szünetet tartott, hogy gondosan megvizsgálja az ütőjét és a labdáját.

Köpött egyet a markába, majd összedörzsölte kezeit. Megigazította a sapkáját, és még egyszer azt mondta: „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" Azzal ismét feldobta a labdát, és felé ütött. Elvétette. „Harmadik ütés! Hűha!" - kiáltotta. „Én vagyok a világ legügyesebb adogatójátékosa!"  (Wayne Rice: Fején a szöget 1., 111-112.o.)

Az állhatatosság nem csak kitartás, hanem a hozzáállásod ereje. A hozzáállásod határozza meg, hogy milyen hatással vannak az életedre a körülmények és hogy hogyan éled meg azokat. A kisfiú körülményei nem változtak, de optimista beállítottsága arra késztette, hogy bizakodóan értelmezze a történteket. Tudsz-e valamit tenni annak érdekében, hogy megváltoztasd a körülményeket? nem mindig tudod megváltoztatni ami körülötted van, de mindig eldöntheted, hogy a remény szemével nézel-e rá!!!

Beszélgetős kérdések:

1. Volt olyan helyzeted, amikor csak a hozzáállásod segített talpon maradni?
2. Hogyan tanulhatod meg „átkeretezni” a kudarcokat?

Napi kihívás: Ma figyelj oda arra, hogyan reagálsz, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szeretted volna. Írj fel este három dolgot, ami először kudarcnak tűnt, de próbáld meg átkeretezni őket úgy, hogy meglásd bennük a tanulási lehetőséget, az apró örömöt, vagy a humort! Ez a feladat segíthet abban, hogy átkeretezd a kudarcot, és a hozzáállásodon keresztül formáld a napodat.

Megjelent: 2025. szeptember 08.

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jakab 1,2–3)

Ezen a héten a következő jellemmel foglalkozunk: Á, mint ÁLLHATATOS. De mit is jelent ez?

Egyszer egy gazdálkodó öszvére beleesett egy kiszáradt kútba. Amikor a gazda meghallotta az öszvér ordítását, és látta, hogy mi történt, úgy döntött, hogy sem az öszvér, sem a kút nem ér annyit, hogy kimentse az állatot.

Összehívta a szomszédait, és segítséget kért tőlük, hogy betemessék az öreg öszvért, és véget vessenek a kínlódásának.

Az öreg öszvér először nagyon zaklatott lett. Te is az lennél, ha egy mély lyukban lennél, és az emberek elkezdenének földet dobálni rád! Ám ahogy hullott a föld a hátára, az öreg öszvérnek támadt egy gondolata. Úgy döntött, ahányszor egy lapát föld a hátára kerül, ő lerázza, és rálép, így is lett.

Ahogy a föld hullott a kútba, az öreg öszvér folyton lerázta, és rátaposott.

Néhány órával később a kikerült öszvér végül kilépett a kútból. Amivel be akarták temetni, az valójában segített neki.                          (Wayne Rice: Fején a szöget 4., 239.o.)

Az állhatatosság nem azt jelenti, hogy nem érnek bajok, hanem azt, hogy nem hagyod, hogy a bajok betemessenek. A hívő ember a terheket lépcsőként használja — minden nehéz helyzetben lehetőség van növekedni. Jakab apostol szerint a próbák formálnak, megerősítenek, és felkészítenek arra, hogy Isten használhasson. Lehet, hogy épp az a dolog, ami most a legjobban nyomaszt, az lesz az a lépcső, amin feljebb lépsz Istenhez.

Beszélgetős kérdések:

1. Volt már olyan az életedben, hogy egy nehézség később áldássá vált?
2. Hogyan tudsz „lerázni” egy terhet, ahelyett, hogy maga alá temetne?

Napi kihívás: Amikor ma nehézség ér, kérdezd meg: „Uram, mit akarsz ezzel formálni bennem?”

Megjelent: 2025. szeptember 05.

„Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,14)

Volt már olyan, hogy két ember közül kellett választanod, ki a „jobb” vagy „szimpatikusabb”? Talán a suliban, ha összeveszett két barátod, vagy amikor csapatot választottatok. Néha nagyon egyértelműnek tűnik, ki a „jófiú” és ki a „rosszfiú” — aztán kiderül, hogy nem is olyan egyszerű…

¹⁰Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. ¹¹A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. ¹²Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. ¹³A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! ¹⁴Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. (Lukács 18, 10-14)

Ez a történet könnyen összezavarhat minket. Ki a jó, ki a rossz? A farizeus vallásos, példamutató életet él, mégis Jézus nem őt állítja elénk példaként. A vámszedő pedig, bár őszinte, a kor pénzügyi maffiájának tagja volt — erőszakos, pénzéhes, könyörtelen.

Jézus nem azért mondta ezt a példázatot, hogy az egyik embert szeressük, a másikat meg utáljuk, hanem hogy lássuk: nem a külső teljesítmény, nem a jó cselekedeteink száma a legfontosabb, hanem az, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel.

A farizeus hibája itt nem az, hogy jó dolgokat tesz, hanem az, hogy miközben ott áll a templomban, nincs valódi kapcsolata Istennel. Olyan, mintha egy telefont tartana a kezében, de nem lenne vonal. Beszél, de nem beszélget.
A vámszedő viszont — minden hibája ellenére — lehajtott fejjel, őszintén, alázatosan áll meg Isten jelenlétében, és így fordul Istenhez. És ez a különbség: az egyik magáról beszél, a másik Istenhez beszél. Az egyik a saját nagyságát mutatja, a másik Isten irgalmát keresi.

Akkor mi lenne az az út, amin szeretné Jézus, hogy járjunk? Mi az a jellem, amit szeretne Jézus, hogy elsajátítsunk? Nos, ha kicsit belenézünk ebbe a példázatba, akkor megláthatjuk, hogy valami rögtön az elején feltűnik – így kezdődik: "Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta …" – és így fejeződik be: „aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” Az elbizakodottsággal és lenézéssel szemben az alázatot állítja Jézus elénk.

Az alázat azt jelenti: tudom, ki vagyok — a hibáimmal együtt —, és tudom, hogy Isten kegyelmére van szükségem. Nem magamat hasonlítom másokhoz, hanem Istennel keresem a kapcsolatot.

Beszélgetős kérdések:

1. Szerinted miért gondolta a farizeus, hogy ő jobb a vámszedőnél?
2. Te hogyan tudod gyakorolni az alázatot a barátaiddal vagy az osztálytársaiddal?

Napi kihívás: Figyeld meg, ma hányszor jut eszedbe másokról véleményt mondani („ő jobb”, „ő rosszabb”). Próbáld meg Isten szemével nézni őket — és magadat is!

Megjelent: 2025. szeptember 04.

 „Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel...” (Fil 2,6-7).

Joe-t mindenki a környéken reménytelen részegesként ismerte. Egy nap mégis eljutott egy missziós alkalomra, ahol Isten olyan erővel érintette meg, hogy teljesen megváltozott. Nem lett belőle híres tanító vagy szónok, de valami sokkal fontosabb történt: az élete tele lett szeretettel és alázattal. Joe bármit megtett, amire szükség volt. Felmosott, vécét pucolt, megetette a gyengéket, ágyba fektette a betévedt hajléktalanokat. Mindig mosolygott, és hálás volt, hogy segíthet. Nem válogatott — mert tudta, hogy Jézus sem válogatott, amikor Őt szolgálta.

Egyik este, amikor a missziós igazgató esti evangelizációs üzenetét mondta el a csöndes, fásult emberek szokásos tömegének, akik lecsüggesztett fejjel ültek ott, az egyik férfi felnézett, előrejött, és letérdelt, Istenhez kiáltva, hogy változtassa meg. A bűnbánó iszákos egyre azt kiabálta: „Ó, Istenem, tegyél olyanná, mint Joe! Tegyél olyanná, mint Joe! Tegyél olyanná, mint Joe! Tegyél olyanná, mint Joe!"

A misszió igazgatója odahajolt hozzá, és azt mondta: „Fiam, azt hiszem, inkább azt kellene imádkoznia: "Tegyél olyanná, mint Jézus!"

A férfi zavartan nézett az igazgatóra, és megkérdezte: „Ő olyan, mint Joe?" (Wayne Rice: Fején a szöget 2., 160.o.)

Ez a kérdés döbbenetes. Képzeld el, ha valaki először látna téged — és azt mondaná: „Ha Jézus ilyen, mint te, akkor én is akarom!” Az alázat nem arról szól, hogy magunkat lekicsinyítsük, hanem hogy önként alacsonyodjunk le mások szolgálatáért. Pál így ír Jézusról: „Nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel.” (Fil 2,6–7) Az alázat a csendes, következetes szolgálatban látszik. Nem a tapsra vár, hanem arra, hogy Isten örüljön annak, amit tettünk.

A cél az, hogy az emberek Jézust lássák bennünk, hogy Őt tükrözzük vissza. Lehet, hogy valaki számára te vagy az egyetlen Jézus, akit valaha lát. Lehet, hogy ma te vagy valakinek az egyetlen „Jézus-kép”. Lehet, hogy ma valaki rajtad keresztül dönt arról, hogy érdemes-e Istent keresni. Mit fognak látni? Egy önző, fáradt, kapkodó embert — vagy egy Jézusra hasonlító, szeretettel teli szívet?

Beszélgetős kérdések:

1. Miért könnyebb „nagy” dolgokban szolgálni, mint észrevétlen apróságokban?
2. Hogyan tudnád ma megmutatni Jézus alázatát a saját környezetedben?

Napi kihívás: Tedd ma úgy a dolgaidat, hogy este, ha valaki rád gondol, azt mondhassa: „Ő olyan, mint Jézus.”

Megjelent: 2025. szeptember 03.

„És bár különböző tagok, mégis egy test vagyunk.” (1Kor 12,20)

Volt már olyan, hogy úgy érezted: „Senki sem figyel rám. Amit én csinálok, az úgyis jelentéktelen”? Talán az osztályban, a családban vagy a baráti társaságban. Mintha észre sem vennék, hogy ott vagy… Ilyenkor könnyű azt gondolni: „Ha nem számítok, akkor minek csináljam tovább?” De ma megtudjuk, hogy Isten szerint nincs „jelentéktelen” ember — még a legkisebb is fontos része a nagy egésznek.

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés...
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.
- Megőrültél, kiscsavar! Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón.
- A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett, a kiscsavar kieshet a lyukból...
A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldenek a kiscsavarnak.
- Nagyon kérünk, légy szíves, maradj nyugton. Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő ennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente: - Maradok, ahol vagyok!  (Rudyard Kipling nyomán)

Ez a kis csavar bizony elgondolkodtató példát ad nekünk. Az iskolában, a családban vagy a gyülekezetben sokszor nem látjuk azonnal, mi értelme annak, amit teszünk. Egy mosoly, egy bátorító szó, egy segítő kéz… apróságnak tűnik. De Isten pont ezekből építi fel az Ő „hajóját”.

A Biblia „testként” beszél rólunk, ahol minden tagnak megvan a maga feladata. Egyik sem fontosabb vagy értéktelenebb a másiknál. Az alázatos ember nem azt kérdezi: „Mikor leszek híres?”, hanem azt: „Uram, hűséges vagyok-e ott, ahová Te tettél?” Alázatosnak lenni azt is jelenti: ott maradni, ahol Isten elhelyezett. Nem kevesebbre és nem többre vágyva, mint amit Ő bízott rád. Sokszor a világ azt sugallja: ha nem látnak, nem számítasz. De Isten a szívedet vizsgálja, és látja a benned levő értékeket! A hajó nem érne célba, ha a kis csavar nem tenné a dolgát — ugyanígy a te szereped is kulcsfontosságú a családban, az osztályban, a gyülekezetben. Lehet, hogy épp a te csendes kitartásodon múlik, hogy mások célba érjenek.

Beszélgetős kérdések:

1. Szerinted miért érezzük néha, hogy a feladatunk jelentéktelen?
2. Hogyan segíthet az alázat abban, hogy örömmel végezzük a ránk bízott dolgokat?

Napi kihívás: Figyeld meg, ma hányszor ad Isten olyan helyzetet, ahol „kis csavarként” csak a helyeden kell maradnod és tenned a dolgod — akkor is, ha senki nem veszi észre. Végezd ma örömmel azt a feladatot, amit más talán észre sem vesz – Isten kedvéért.

Megjelent: 2025. szeptember 02.

„Amilyen a vízben az arc tükörképe, olyan az ember szíve is az emberben.” (Példabeszédek 27,19)

Volt már olyan, hogy ugyanarról az emberről két teljesen más véleményt hallottál? Az egyik szerint kedves és segítőkész, a másik szerint idegesítő és öntelt. Ilyenkor nem csak az számít, milyen az illető — hanem az is, hogy mi milyen „szemüvegen” keresztül nézünk rá.

Volt egyszer egy öregember, aki egy város kapujában üldögélt.
Egy vándor megkérdezte tőle:
– Milyenek e város lakói?
– Milyenek voltak ott, ahonnan jöttél? – kérdezte az öreg.
– Önzők és rosszak – válaszolta a vándor.
– Ilyenek itt is – felelte az öreg.

Nem sokkal később jött egy másik vándor, ugyanazt kérdezte.
– Milyenek voltak ott, ahonnan jöttél? – kérdezte az öreg.
– Jók, kedvesek, becsületesek.
– Ilyenek itt is – felelte az öreg.

Egy kereskedő, aki hallotta a beszélgetést, felháborodva kérdezte:
– Hogy adhatsz két különböző választ ugyanarra a kérdésre?
Az öreg mosolyogva felelt:
– Fiam, mindenki a szívében hordja a saját világát. Az embereket olyannak látod, amilyen te vagy. Ha te gőgös vagy, akkor mindenkit olyannak látsz, akik lenézi a másikat. Ha te gonosz vagy és rosszindulatú, mindenkit gonosznak és rosszindulatúnak látsz. Ha te becsületes vagy, másokat is becsületesnek látsz. Ha te együtt érző vagy, másokat is együtt érzőnek látsz. Ha te alázatos vagy észreveszed mások értékeit. Ahogy te vagy, úgy látod a többieket is.

Ez a történet arról szól, hogy a szívünk állapota meghatározza, hogyan látjuk a világot és az embereket. A történet öregje pontosan tudta: ha valaki gőgös, mindenkit gőgösnek fog látni. Ha valaki irigy, mindenki másban is irigységet fog keresni. De ha a szívében van alázat, akkor észre fogja venni mások értékeit is.

Ez azért fontos, mert amit másokról gondolunk, az visszahat arra is, hogyan viselkedünk velük. Ha valakiről azt hiszed, hogy lenéz téged, te is elzárkózol tőle. Ha azt feltételezed, hogy segítene, könnyebben nyitsz felé. Az alázatos szív nem azzal kezdi, hogy megítéli a másikat, hanem azzal, hogy nyitottan figyel: „Milyen érték van benne, amit Isten adott neki?” Az alázat tehát nemcsak lefelé nézés — „én semmi vagyok” —, hanem fölfelé és körbenézés is: Istenre nézek, és észreveszem, hogy Ő másokban is munkálkodik. Ez a hozzáállás változtatja meg a kapcsolataimat, és ez teszi lehetővé, hogy ne a gőg szűrőjén keresztül lássam a világot, hanem Isten szemüvegén keresztül.

Az alázat nem azt jelenti, hogy nem látjuk a hibákat — hanem hogy nem ezek alapján ítéljük meg az embereket. Ez Isten tulajdonsága: Ő úgy lát bennünk értéket, hogy tudja, mennyi hibánk van. És amikor mi is így látunk másokat, akkor tükrözzük az Ő szeretetét.

Beszélgetős kérdések:

1. Szerinted miért látjuk az embereket másképp, ha a szívük tele van gőggel, vagy tele van alázattal?
2. Te hogyan tudod tudatosan „Isten szemüvegén” keresztül nézni a többieket?

Napi kihívás: Próbáld ma minden emberben észrevenni legalább egy értékes tulajdonságot, és mondd is el neki!

Megjelent: 2025. szeptember 01.

¹Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? ²Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította,³és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.⁴Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. (Máté 18, 1-4)

A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz egy nagyon emberi kérdéssel: – Ki a legnagyobb a mennyek országában? Ők talán abban reménykedtek, hogy Jézus majd valamelyikük nevét mondja. De Jézus nem kezdett el vitatkozni velük, vagy érveket soroni bármi mellett, hanem odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és azt mondta: „Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”

A kisgyermekeknek vannak olyan tulajdonságaik, amik Isten szemében hatalmas értéket jelentenek. Nem azért, mert ők sosem hibáznak — hanem mert egyszerűen és bizalommal tudnak kapcsolódni.

• Őszinték: nem játszanak szerepeket, azt mondják, ami a szívükben van.
• Függnek a szüleiktől: tudják, hogy szükségük van rájuk minden nap.
• Tanulékonyak: nyitottak, kíváncsiak és képesek befogadni az újat.

Jézus szerint a mennyek országába belépni nem lehet versenyzéssel vagy bizonyítványokkal. Csak úgy, ha elismerjük: Isten nélkül nem boldogulunk. Az alázat egy igen fontos tulajdonság, ha a kapcsolatainkról van szó. Az alázat megmutatja, mit gondolok magamról, mire tartom magam, mit gondolok Istenről, a világról, a környezetemről és más személyekről. Mit mondok, hogyan teszem, milyen hozzáállással viseltetek. Rólam és a kapcsolataimról szól. Arról, hogy mennyire tisztelem Istent és az embereket, köztük magamat is.

A világ azt mondja: mutasd meg magad, tűnj ki, legyél első. Jézus pedig azt mondja: tanulj a gyerekektől — a bizalmat, a nyitottságot, a függést Istentől. Az alázat nem arról szól, hogy kevesebbnek gondolod magad másoknál, hanem arról, hogy nem a saját dicsőségedért élsz. Aki alázatos, az felismeri: mindene Isten ajándéka. Lehet, hogy azért nem látod Istent munkálkodni az életedben, mert túl nagyra nőtt benned az „én”. Isten a kicsinyekhez hajol le.

Beszélgetős kérdések:

1. Szerinted mi a különbség az alázat és az önbizalomhiány között?

2. Mit gondolsz, miért állította Jézus a példaképünknek a gyermeket?

1. Hogyan lehet ma, a „mutasd meg magad” világában alázatosnak maradni?

Napi kihívás: Kérj Istentől „gyermeki szívet” – olyat, ami gyorsan bízik, nem büszkélkedik, és kész elfogadni segítséget.

Megjelent: 2025. június 20.

„… az indulatos ember sok bűnt követ el.” (Példabeszédek 29,22)

A jogos felháborodás azt a képességet jelenti, hogy haragra gyúlunk, amikor annak helye van. Ha azt látjuk, hogy emberekkel rosszul bánnak, és ez nem zavar, akkor vagy tagadásban vagyunk, vagy hiányzik belőlünk az együttérzés. Isten a haragot arra tervezte, hogy cselekvésre késztessen bennünket. A Biblia azt mondja: „Isten… mindennap haragszik a gonoszokra” (Zsoltárok 7,11 NKJV); haragja cselekvésre készteti az emberek gonoszsága ellen. Amikor Jézus látta, hogy Atyja házát megszentségtelenítették, haragja arra indította, hogy ostort ragadjon, felborítsa a pénzváltók asztalait és kiűzze a pénzváltókat. Cselekedetét ez motiválta: „a te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem” (János 2,17). Nem maradhatott tétlen, nem alkudhatott meg. A világnak szüksége van olyan emberekre, akik készek cselekedni, amikor a gyengéket és sebezhetőket kihasználják.

Az indulatos természet azonban nem az istenfélő élet gyümölcse. Az ilyen haragot bűnös természetünk diktálja. Hasonlóan Bálámhoz, aki haragra gerjedt, amikor kénytelen volt szembesülni az igazsággal és büszkesége sérült (ld. 4Mózes 22,29). Vagy mint Kain, aki féltékeny volt, mert testvére áldozatát elfogadta Isten, az övét pedig nem (ld. 1Mózes 4,3–7). Mi is könnyen neheztelni kezdünk, ha úgy tűnik, hogy más áldottabb, mint mi! Vagy mint Hámán, akit annyira feldühített, hogy Mordokaj nem hajolt meg előtte (ld. Eszter 3,1–6), mi is önző módon arra vágyunk, hogy minden a kedvünk szerint történjen. Vagy mint Saul király, aki irigy volt Dávid népszerűségére (ld. 1Sámuel 18:8), mi is féltékenyek leszünk, ha valaki többet ér el, mint mi. Vagy mint Aháb király, aki nem akarta hallani az igazságot (ld. 1Királyok 22,15–27), mi sem vagyunk hajlandóak szembenézni bűnös útjainkkal és kudarcainkkal. A Biblia így figyelmeztet: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek” (Efezus 4,26–27).

Milyen indulat van benned?

Megjelent: 2025. június 19.

„Az ostoba szabad folyást enged indulatának, a bölcs pedig megfékezi és lecsillapítja haragját.” (Példabeszédek 29,11 - EFO)

Egy forró nyári napon bizonyára tapasztaltad már, hogy az izzadság miként gördül le az arcodon. Ez az izzadtság a tested saját, beépített légkondija. A verejtéket a bőrödön található mintegy 2-4 millió verejtékmirigy termeli, legtöbbjük a kezeden, a lábadon és az arcodon található. Tudod a testhőmérsékletednek 36 Celsius fok körül kell maradnia, hogy elláthassa létfontosságú funkcióit, mint a légzés, emésztés és új sejtek előállítása. Amikor azonban intenzívebben mozogsz, vagy egyszerűen csak rettentő hőség van, akkor a tested túlmelegedhet, amitől rosszul lennél. Ezért ilyenkor az agad azt üzeni a testednek, hogy ideje lehűlni – a verejtékmirigyek pedig munkába lendülnek, és elkezdik gyártani azt a folyadékot, ami a pórusokon (vagyis kis nyílásokon) keresztül a bőrödre kerül. Ahogy a verejték elpárolog, lehűti bőrödet. Jól ki van találva, ugye?

Nemcsak a testünket kell néha lehűteni, hanem az indulatainkat is. Még apró dolgok is olyan könnyen fel tudnak minket mérgesíteni. Reggelinél kiborítottuk a tejet, 15x is elejtjük a ceruzát, arcunkba vagy ruhánkra spriccel a szénsavas üdítő… De a harag és forrófejűség nem oldja meg a problémát. Rendszerint inkább csak ront rajta. Mit tehetsz, hogy lehiggadj? Vegyél egy mély levegőt, és mondj egy rövid imát! Kérd Istent, hogy nyugtasson meg, és mutassa meg mit tegyél – mondjuk takarítsd fel a tejet, vedd fel újra a ceruzát, és töröld meg az arcod/ a ruhád.

Ha hagyod, hogy Isten segítsen megőrizni a nyzgalmadat, amikor apróságokról van szó – könnyebb lesz, amikor majd nagy dolgokkal kerülsz szembe.

Louie Giglio

Megjelent: 2025. június 18.

„Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti.” (Példabeszédek 29,11)

Carol Kuykendall írja: „A lányom már előrehaladott várandós volt, amikor levágatta a haját… azelőtt hosszú volt, most divatosan rövid lett. Megpróbált hozzászokni új kinézetéhez, amikor összefutott egyik barátnőjével. »Ó, nem! – jajdult fel a barátnője – Ez nem tetszik.« Aztán megpróbálta valahogy megmagyarázni szavait, ezért gyorsan hozzátette: »Ismersz engem, én mindig megmondom az igazat.« Ahogy továbbmentünk, a lányom elmondta, hogy szerinte mit tehetett volna barátnője az igazságával aznap! … Ez az eset még figyelmesebbé tett azokra a kritikus pillanatokra, amikor egy beszélgetés során választás előtt állok: Kimondjam, amit gondolok, vagy tegyek lakatot a számra? Folyton azt hallom, hogy a »Megmondom úgy, ahogy van« és az »Add igazi önmagad!« jót tesz a kapcsolatoknak. Elárasztanak minket a valóságshow-k és nagy önvallomások a beszélgetős műsorokban, vagy az érzések és gondolatok kiteregetése a Facebookon – emiatt csak még jobban tiszteljük a szavahihetőséget. De van valami, amit én jól tudok magamról: ha kimondanék mindent, amit gondolok, azzal akár meg is ölhetném az utamba akadó embereket. Ráadásul attól, hogy én gondolok valamit, még nem biztos, hogy az igaz is. Jó tehát feltenni a kérdést: Segít ez, vagy árt a másik embernek vagy a kapcsolatunknak? Mi a helyzet az időzítéssel és a hangsúllyal? Például egy bántó megjegyzés a párunk kinézetére, amikor ő nem tehet semmit, hogy változtasson rajta, csak azt éri el, hogy egész este zavarban legyen.” A Biblia azt mondja: „Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti” (Példabeszédek 29:11). Sokkal fontosabb tudni azt, hogy mikor kell csendben maradni, mint azt tudni, hogy mit kell mondani. Erre gondolt Pál is, amikor ezt mondta: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efezus 4:29).

maiige.hu

Megjelent: 2025. június 17.

„Aki elfedezi vétkét, nem lesz jó dolga, aki viszont megvallja és elhagyja, irgalmat nyer.” (Példabeszédek 28,13)

Ha egy konfliktust meg akarunk oldani, fontos látnunk tehát, hogy a feszültség van akiben dühöt, haragot ébreszt, van olyan, akit inkább megbénít, és olyan is, akit levertté, szomorúvá válik.

Ez alapján pedig a reakcióink, a megoldásaink is mások lesznek! Néha szembe megyünk, nyílt sisakkal harcolunk, kiabálunk, verekedünk, máskor meg fejet hajtunk, vagy megsértődve elmenekülünk. DE EGYIK SEM SEGÍT A KONFLIKTUS MEGOLDÁSÁBAN!

Érdekes, hogy mind a három válasz mögött ugyanaz az érzés van, az pedig a TEHETETLENSÉG. Nézzünk meg erre egy kis videót!

Ahhoz hasonlítható amit érzünk, mintha TÚSZul ejtettek volna minket! Csak itt nem fegyvert szorítanak a fejünkhöz, hanem olyan helyzetekbe kerülünk, amik felett nincs hatalmunk… -> amik feldühítenek, amitől idegesek leszünk, amitől kiborulunk… amitől megfutamodunk. Amitől azt érezzük, hogy

- Nincs más választásunk!

- Csapdába kerülünk!

- Szörnyen érezzük magunkat!

- Utálunk helyzetek!

Mintha valami kényszerítene ott belül. Tehetetlennek érezzük magunkat! És ez akár minden órában/nap megtörténhet velünk!

• Mi zajlik benned, amikor tehetetlennek érzed magad? Mit tesz veled egy-egy ilyen helyzet?
• Hogyan tudna segíteni, ha beszélhetnél a helyzetről? az érzéseidről? a gondolataidról?

Megjelent: 2025. június 16.

„Aki elfedezi vétkét, nem lesz jó dolga, aki viszont megvallja és elhagyja, irgalmat nyer.”

(Példabeszédek 28,13)

Konfliktusaink elharapódzásának oka, hogy nagyon sokszor hozzáképzelünk dolgokat!

Mire gondolok? Vajon az itt mutatott szöveget el tudod olvasni?

Bizony, hogy el! Pedig, ha megnézed, nem minden betű van a helyén! Hogyan lehetséges ez? Nos, bár a szemünk nem látja a helyükön a betűket - az agyunk segít neki, és mégis megoldja ezt a feladatot.

A konfliktus is valahol innen indul és így működik! Vannak olyan részek, olyan területek, amiket nem látunk tisztán – így az agyunk a segítségünkre siet és megpróbálja kipótolni a hiányzó részleteket! Ekkor szokott az lenni, hogy mögé képzelünk dolgokat, amik nem is biztos, hogy ott vannak – de ugye tapasztalatainkra, érzéseinkre és különböző emlékképeinkre hagyatkozva megpróbáljuk mégis kiegészíteni és egy egésszé formálni a történetet!

Sokszor kell alkalmazni tisztázó kérdéseket a beszélgetés kapcsán! Van, hogy ugyanaz alatt nem ugyanazt értik. Például most az egyik osztályban a közösség úgy élte meg, hogy az egyik fiú állandóan üvöltözik – de a fiú nem is érzékelte. Azt mondta, hogy ő nem is üvöltözött. Az osztálytársaknál az üvöltözés a hangos beszéd volt – a fiúnál viszont az a bizonyos önkívületi állapot, amikor káromkodik is hozzá. Miután tisztáztuk ki mire gondol, könnyebben megértették magát a problémát is!

Mit értettél azon, hogy… / Mire gondoltál akkor, amikor…. / Most mire gondolsz?

Megjelent: 2025. június 13.

„Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert.” (Példabeszédek 27,19)

Nem csupán szavakkal adunk visszajelzést egymásnak. A kommunikáció jelentős részét nem a szavak képezik. Testünkkel, mimikánkkal, gesztusainkkal, hangsúlyunkkal is tükröt tartunk.

Elismerő szavaink akkor hitelesek, ha ezekkel összhangban jelennek meg. Ugyanakkor nagyon sok családra jellemző, hogy érzelmeiket, szükségleteiket, elismerésüket, nem tanulják meg szavakba önteni. Szókészletünk, amellyel a jól-létünket, örömünket, csodálatunkat, szeretetünket, szeretetélményünket adhatnánk a másiknak, igencsak foghíjas.

Illetve emellett megjelenhet az is, hogy ha valami kellemes, jól működik – akkor azt hajlamosak vagyunk természetesnek hinni, így nem tartjuk fontosnak beszélni róla. Mint a régi történetben a székely parasztember, akinek arra panaszkodik a felesége, hogy soha nem mondja neki, hogy szeretlek. A székely ezt válaszolja: „Amikor elvettelek, már mondtam. Ha változik, majd szólok!”

Valahányszor csak bekapcsoljuk a tévét, átböngésszük a közösségi médiát, vagy fellapozzuk az újságokat – újabb és újabb borzalmakkal szembesülünk. Az elménket hamar megtöltik ezek a hírek és információk. Kétségtelenül sok rettenetes dolog történik a világban, és az élet nem könnyű dolog. De a szörnyűségeknél sokkal több jót is tesznek az emberek, amelyekről már korántsem hallunk annyit. Pedig minden nap, világszerte millió parányi megnyilvánulása létezik a szeretetnek, az odaadásnak és az önzetlenségnek is.

A viták, konfliktusok hevében, pedig sokszor olyan szavakat mondunk ki, amikben jobban megjelennek a negatív visszajelzéseink, mint sem a pozitívak. Ilyenkor azonnal minősítünk, ítélkezünk, „sakálkodunk”. S persze a másik törékeny énképét vesszük célba, észre sem véve, ezzel milyen sokat ártunk a kapcsolatnak is.  „Lusta vagy”, „trehány”, „önző” – hogy csak pár ilyen negatív szót írjak ide.

- Milyen jelzőkkel illetnéd magadban a testvéredet/osztálytársadat/padtársadat…? Ha nem is mondjuk ki ezeket, tekintetünkben, testbeszédünkben ott tükröződnek.

- Ott legbelül milyen viszonyban vagy önmagaddal? Milyennek látod magad? Ez a kép óhatatlanul rávetül a másikra.

Megjelent: 2025. június 12.

„Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert.” (Példabeszédek 27,19)

Bármilyen kapcsolatról is beszélünk, tükörképet tartunk a másiknak arról, hogy mik az erősségei, az értékei, mitől különleges ő maga – vagy milyen problémákat érzékelünk, mi az, amitől számunkra „hibásan működik”. Szavainkkal negatív tükröt tartunk, ha olyan kavicsokat dobálunk ebbe a tóba, melyek felkavarják a vizét, sértik a másik önbecsülését, gyakran ráadásul úgy, hogy észre sem vesszük. Talán fel sem mérjük ennek jelentőségét.

Ilyenkor nem esik jól a parton sétálva a tóba beletekinteni. Pedig a tó vize a mélyből az egész kertet táplálhatja.

Ha a tó vize zavaros, annak egyik oka az lehet, hogy nagyon kevés elismerést adunk egymásnak.

-           Gondoljátok végig: miért vagytok hálásak egymásnak?

(Akár egy-egy lapot is elindíthattok az osztályban (osztályfőnöki órán, vagy egy esős délután), amire mindenkiről, mindenki ír egy-egy mondatot, amiért hálás a másikban)

-           Kifejezed a hálád valamilyen módon? Hogyan tudnád megtenni?

-           Hogyan tudnád kifejezni a háládat a szüleid felé? Valósítsd is meg!

-           Hogyan tudnád kifejezni a tanáraid felé? – Valósítsd is meg!

Megjelent: 2025. június 11.

„Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert.” (Példabeszédek 27,19)

Tegnap a kavicsot emlegettük, így szeretném, ha ma kicsit rátekintenénk arra, hogy vajon ránk hogy hat – bennünk s belőlünk mit vált ki.

Ha egy darab kavicsot veszünk a kezünkbe, és azt szemléljük, és tapasztalatokat gyűjtünk róla, észrevétlenül beleszőjük belső világunkat, amikor a kavicsról beszélünk. A külső adatok mellett megjelenik a véleményünk, vagy az értékítéletünk is. Például: „Tetszik, mert fehér, tiszta, lekerekített”. Észrevétlenül lépünk át egy küszöböt, amely már nem a kavicsról, hanem rólunk szól. Belső, saját dolgainkról beszélünk. Például, hogy fontos érték számunkra a tisztaság. Vagy: a lekerekítettség arról is szólhat, hogy igyekszünk nem megsérteni másokat és harmóniában lenni a környezetünkkel. „A szívnek teljességéből szól a száj” (Máté 12,34) mondja Jézus, amit úgy is értelmezhetünk, hogy belső tartalmaink folyamatosan kivetülnek. Látásunkat, érzékelésünket, hogy mit veszünk észre, mire figyelünk – meghatározzák gondolataink, érzéseink, szükségleteink, értékeink és hitrendszerünk. Amit észlelünk a külvilágból és amilyennek látjuk, azt óhatatlanul átszövik belső tartalmaink.

Ezt a torzítást pedig nemcsak egy darab kaviccsal tesszük meg, hanem bizony embertársainkkal is.

Ha például legbelül elégedetlenek vagyunk magunkkal, akkor könnyen tüskések, és vitatkozók leszünk a másikkal. Bosszantó dolgokat észlelünk rajta, amit, ha nyugodtak és békések vagyunk, észre sem vennénk/szóvá sem tennénk. Megjelenik közöttünk valamilyen módon annak az árnyéka, amit önmagunkkal kapcsolatban hordozunk problémaként.

Ez nemcsak szavakban történik – mimikával, testbeszéddel, gesztusokkal, hangsúllyal – mind-mind tükröt tart.

• Mi milyen tükörképet nyújtunk a másiknak? (testvér, anya, apa, osztálytárs)
• Neki milyen nap mint nap belenézni ebben a tükörbe?
• Mennyire építjük vagy romboljuk a másik önbecsülését?
• A szavainkkal felemeljük vagy éppenséggel lehúzzuk őt?

Különösen konfliktusos helyzetben, amikor olyan hamar elveszítjük a tisztánlátásunkat, és elfelejtjük, hogy „Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert”.

Megjelent: 2025. június 10.

„Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert.” (Példabeszédek 27,19)

Itt az ideje kíváncsian belenézni abba a tükörbe, amit a másiktól kapunk, s ideje felfedezni azt, kivé válunk a kapcsolatainkban? Mit mutat a szívünk Rólunk?

Ez az Ige képzeletben elvezet bennünket egy rejtélyes tóhoz. Ebben a tóban a tükörképünket látjuk, önmagunkat a másik visszajelzésein keresztül. A tó felszíne tükröződő felület, melyben magunkat is megláthatjuk, ha tiszta a víz és sima a felülete. Viharban, szélben, hullámok fodrozódásával elveszíthetjük a tükröződő képet, de akkor is, ha a tó zavarossá válik, ha elmocsarasodik, burjánzó növényzet fedi be. Ha kavicsot dobunk a vízbe, tovaterjedő hullámai messzire eljutva borzolják a felszínét. Milyen így bele tekinteni? Szavaink gyakran ugyanilyen tovaterjedő hullámokat keltenek a másik gondolataiban, érzéseiben, különösen akkor, ha érintik az önbecsülését, önérzetét, énképét. Szavaink, akárcsak a tó vizébe dobott kavics, hullámokat keltenek a másikban.

- Mi vajon milyen hullámokat generálunk otthon, vagy az iskolában?

- Milyen kavicsokat dobálunk a vízbe szavainkkal?

- Hogyan változtatják meg ezek a tó tükrét?

- Milyen számukra ebbe a tükörbe beletekinteni? Mit mutat számunkra a szívünkről? A másik szívéről?

Ne felejtsünk el olyan tükröt mutatni a másiknak, amelybe jólesik naponta beletekintenie.

Megjelent: 2025. június 09.

„Ahogy vassal élesítik a vasat, úgy élesíti egyik ember a másikat.” (Példabeszédek 27,17)

„Buzdítsátok egymást!” (Zsidók 3,13)

Leslie olyan súlyos testi és értelmi fogyatékossággal született, hogy műtétileg el kellett távolítani a szemét. Hathónapos korában egy May Lemke nevű ápolónő, aki öt saját gyermeket nevelt fel, örökbe fogadta Leslie-t, és azért imádkozott, hogy Isten adjon a kisfiúnak valamilyen talentumot. Amikor Leslie tizenhárom éves lett, May vett egy használt zongorát, lejátszott néhány egyszerű darabot, azt remélve, hogy a fiú valamiként reagálni fog. De semmiféle megnyilvánulást nem adott… semmit. Az asszony továbbra is biztatta örökbefogadott fiát, hogy kezdjen végre élni. Aztán, amikor Leslie tizenhat éves lett, odavonszolta magát a zongorához, és bár soha előtte nem érintette a billentyűket, lejátszott egy Csajkovszkij zongoraversenyt. Hibátlanul adta elő, és May hamarosan felfedezte, hogy Leslie hallás után bármit le tud játszani. Aztán egyik nap teljesen váratlanul énekelni kezdett, ez pedig ahhoz vezetett, hogy elkezdett koncerteket adni szerte az országban. Mindez azért, mert egy anya minden ellentmondani látszó esély ellenére is fáradhatatlanul biztatta!

A Vágta című filmben megkérdezik az egyik főszereplőt, Tom Smith-t, hogy miért tartott meg egy lesántult öreg lovat. A férfi így felel: „Az ember nem vet szemétre egy egész életet, csak mert egy kicsit rozoga.” Ez az öreg ló végül egy másik, fiatalabb ló edzőpartnere lett, és így segítette azt egy bámulatra méltó lóversenykarrierhez. Hála Istennek azokért a biztató hozzáállású emberekért, akiken múlik, hogy valaki a húsdarálóban végzi, vagy kék szalagot nyer! A Szentírás azt mondja, hogy buzdítsuk, bátorítsuk, motiváljuk egymást. Valaki így fogalmazott: „Az álmok mindig egy számmal nagyobbak, amikor kapjuk őket, hogy belenőhessünk.” A buzdítók segítenek nagyokat álmodni, aztán segítenek növekedni is, hogy valóra válthasd álmodat. Egy kis biztatással egész messzire el lehet jutni. Légy te is buzdító!

maiige.hu

Megjelent: 2025. június 06.

„Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.” (Példabeszédek 27,12)

Istennel járásod útján különböző kihívásokkal fogsz szembe találkozni, erre számítanod kell. Sőt, fel kell készülnöd arra, hogy szembenézhess velük. Salamon azt írta: „Az értelmes ember előre odafigyel a gondokra, és felkészül a kezelésükre” (Példabeszédek 27:12 TLB). Nem lenne jobb előre nézni és felkészülni, mint visszatekintve sajnálkozni? Miért jegyzi fel a Biblia olyan nagy emberek kudarcait, mint Ábrahám, Mózes, Illés és Péter? Hogy ezzel reményt adjon; hogy tudtodra adja, senki sem tökéletes; hogy segítsen elhinni, ha nekik sikerült továbbmenni, akkor Isten kegyelme által neked is fog. A sikerhez vezető úton sok kátyú van. Könnyen beleeshetsz egy-egy gödörbe, és ráadásul össze is koszolod magad. Nem csupán ki kell másznod belőle, de le is kell porolnod magad, újra a célra kell szegezned tekintetedet, újra el kell kötelezned magad, és tovább kell menned. Mivel a kudarc elkerülhetetlen, miért kellene ellenségnek tekintened? Inkább vizsgáld meg, milyen tapasztalatokat szereztél és hogyan erősödhetsz általa! Ha ezt megtanulod, nem fogod újra és újra ismételni ugyanazokat a hibákat, érzelmileg és lelkileg kiegyensúlyozottabbá válsz. Menetrendek változnak, források kiapadnak, feltételezések tévesnek bizonyulnak, tervek kudarcba fulladnak, emberek csalódást okoznak. Kerüld a sablonos gondolkodást, a beskatulyázást! Ahogy az Istentől kapott álmod megvalósulása felé vezető ösvényt járod, jusson eszedbe a régi olasz közmondás: „Sok pár cipőt elkoptatunk, míg eljutunk a kimondástól a megcselekvésig.” Nem baj, vehetsz fel másik cipőt! Csak ne állj meg, ne add fel! Hallgasd csak, mit ígért neked Isten: „Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal…” (Zsoltárok 37:34).

maiige.hu

Megjelent: 2025. június 05.

„… az ok nélkül való átok nem száll az emberre.” (Példabeszédek 26,2 Károli)

Stormie Omartian írónő olyan anya mellett nőtt fel, aki azt mondta neki, hogy nem ér semmit. Bezárta Stormie-t egy szekrénybe, mert látni sem bírta őt! Stormie ezt írja: „Egy beteg elméjű anya nevelt fel… és az ő viselkedése bűntudatot, reménytelenséget, gyámoltalanságot és mély érzelmi fájdalmat keltett bennem. Fiatal nővé érve még mindig be voltam zárva – csupán annyi volt a különbség, hogy a határok nem fizikaiak, hanem érzelmiek voltak – egy mély, folyamatosan jelen lévő fájdalomba, ami önpusztításban és bénító félelemben nyilvánult meg. Évekkel később [egy keresztyén tanácsadó segítségével] megtanultam, hogy az olyan mélyen gyökerező meg nem bocsátást, mint az enyém, rétegenként kell felfedni. Egy napon késztetést éreztem, hogy így imádkozzam: „Uram, adj olyan szívet anyám felé, amilyen a tiéd.” Hirtelen látomásban magam előtt láttam őt olyan gyönyörű, vidámságszerető, tehetséges nőként, aki egyáltalán nem hasonlított arra a személyre, akit ismertem… olyannak láttam őt, amilyennek Isten teremtette, nem olyannak, amilyenné vált. Milyen csodálatos kinyilatkoztatás! Azonnal összeállt bennem a kép a múltjáról – az édesanyja tragikus halála… szeretett nagybátyjának és nevelőapjának öngyilkossága, az elhagyottság érzése, bűntudat, keserűség és meg nem bocsátás… Isten szívének érintése olyan megbocsátást hozott, hogy amikor anyám meghalt… nem volt bennem felé semmilyen rossz érzés. Sőt, minél inkább megbocsátottam neki, Isten annál több szép emléket juttatott eszembe… Az emberek gyakran azért olyanok, amilyenek, mert az élet olyanná formálta őket, az igazi történetüket egyedül Isten ismeri. Ahhoz, hogy élvezni tudd mindazt, amit Isten neked szánt, imádkozd az elengedés imádságát, és engedd el a múltat!” Csak ekkor tudsz továbblépni.

maiige.hu