Kiss Bálint Református Általános Iskola - Beiratkozás előzetes igényfelmérő, 2027/2028. tanév
„Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.” (Példabeszédek 12,25)
Tudtad, hogy létezik „a bátorítás ajándéka”? A Biblia azt mondja: „Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak (…) aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, a vigasztaló a vigasztalást” (Róma 12:6–8). A „vigasztalás” szót fordíthatjuk biztatásnak vagy bátorításnak is.
Nem kell különösebb tehetséggel vagy toronymagas IQ-val rendelkezned ahhoz, hogy ezt az ajándékot használd. Mindennap találkozunk olyan emberekkel, akiknek biztatásra van szükségük. Lehet, hogy a felszínen nem látszik, de a mélyben keményen küzdenek, hogy fejüket a víz fölött tudják tartani. Néhányan közülük a kétségbeesés szélén vannak, és a szavaid felemelhetik őket. Egyetlen mosoly is képes rá.
Jób azt mondta: „Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak” (Jób 29,24). Salamon ezt írta: „Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja” (Példabeszédek 12,25).
Ne gondold, hogy a vezető pozícióban lévő, sikeres embereknek vagy a felnőtteknek, vagy akár a társaidnak nincs szükségük bátorításra! Dávid nagyszerű költő volt, akinek zsoltárait ma is olvassák az egész világon. Ő volt Izrael legnépszerűbb királya. Győztes csatáit minden katonai akadémia stratégája irigyeli. De neki is voltak rossz napjai, amikor a gödör mélyén érezte magát: „Hiszen már közel vagyok az eleséshez, szüntelenül gyötör a fájdalom” (Zsoltárok 38:18). Nemcsak az átlagembereknek van szükségük biztatásra – a híres szerzőknek, királyoknak és tábornokoknak is szükségük van rá. Mindenkinek jólesik!
Ha a bátorítás ajándékát kaptad, soha nem leszel munka nélkül. Figyelj Isten vezetésére, és amikor arra késztet, hogy bátoríts valakit – tedd meg!
maiige
„Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.” (Példabeszédek 12,25)
Ne várj tovább, beszélj! Mondj jó szavakat! Vidámíts és okozz örömet! Mert kevés dolog olyan hatásos, mint a megfelelő időben kimondott megfelelő szavak. Ugyanakkor nagyon nehéz a ki nem mondott szavak terhével élni a lehetőség elmúlta után.
„Emlékszem, amikor elvittem az új autódat egy útra, és összetörtem. Azt hittem, nagyon dühös leszel, és keményen fogsz bánni velem, de nem tetted. Emlékszem, amikor elmentünk a tengerpartra, és te nem akartál jönni, mert azt mondtad, esni fog. Elmentünk, és esett. Biztosra vettem, hogy az orrom alá fogod dörgölni, hogy: „én megmondtam”, de nem tetted. Aztán volt az is, amikor áfonyalét öntöttem az új fehér szmokingodra. Tudtam, hogy ideges leszel, és hibáztatsz majd. De nem tetted. És emlékszel arra a bizonyos estére? Tévedtem, és azt mondtam, hogy nem kell kiöltözni. Farmerben jöttél, és úgy érezted magad, mint a partra vetett hal. Biztos voltam benne, hogy tombolni fogsz, engem pedig jól otthagysz. De nem tetted. Szerettem volna elmondani, hogy mennyire szeretlek, és mennyire nagyra becsüllek mindezekért. Szerettem volna elmondani, amikor hazajössz Vietnamból. De nem jöttél.”
Salamon azt mondta: „Megvan az ideje… a beszédnek” (Prédikátor 3:1,7). De ez egy korlátozott időszak, és ha elmúlt, akkor vége. Ne töltsd a jövődet megbánással, és ne hordozd magadban a ki nem mondott szavakat, melyeket valakinek hallania kellett volna. „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24). Ne várj tovább, mondd ki!
- Mikor mondtad anyának/apának/tesódnak/nagyinak, hogy szereted?
- Volt e már olyan pillanat, amikor érezted, hogy kellett volna valamit mondanod, de nem tudtál/nem tetted? Hogy oldódott meg?
„… a bölcsek nyelve… gyógyít.” (Példabeszédek 12,18)
Matthew Henry a kedvességet így jellemzi: „só, mely tartósítja szavainkat és megvédi őket a romlástól.” A sónak alapvetően két rendeltetése van: tartósít és ízesít. Amikor tehát a Biblia azt mondja, hogy: „Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett…” (Kolossé 4:6), arra gondol, hogy legyünk szavainkban is jók egymással! Mindnyájan naponta sokat beszélünk és a legtöbben sok emberrel beszélünk. Isten igéje arra figyelmeztet most minket, hogy a hívő embernek a beszédén is érződjék meg valami abból a lelkiségből, amit az Istennel való kapcsolata jelent a számára. Hogy mi az a kedves és sóval fűszerezett beszéd? Fogalmazzuk meg a történet alapján!
Egyszer egy békétlen szívű asszony ment a lelkigondozójához, aki egy hegyoldalon lakott. Kint a virágoskertben beszélgettek. Mondd meg nekem, kérte az asszony, miért nem szeretnek engem az emberek? A lelkigondozó ismerte az asszonyt, annak áskálódó, kellemetlen természetét és éles nyelvét. Felvett egy elhervadt virágot a földről. Az elnyílt virág koronája helyén már csak kis fehér szárnyas magvak ültek. Fújjál rá - mondta az asszonynak. Az asszony ráfújt és a könnyű kis magvak szétrepültek a levegőben, majd lassan lehullottak a földre. Most légy szíves, szedd össze ezeket a magvakat. - Nem tudom - válaszolta az asszony. Már nem látszanak, és ki tudja, hova hullottak? Igen - mondta a lelkigondozó -, ki tudja hova hullottak. Azokat a szavakat éppen így nem tudod összeszedni, amiket szétszórtál az emberek között. Ott fekszenek, ahova hullottak, és kikelnek majd, éppen úgy, mint ezek a magocskák. Az asszony értette, miről van szó és hallgatott.
Fogd meg ezt a követ és hajítsd el - mondta neki a férfi. Az asszony zavartan megtette. Lehetett hallani, amint a kő zörögve gurul lefelé a domboldalon, nekicsapódik más köveknek és lehuppan a földre. Most hozd vissza. - Ezt nem tudom - mondta az asszony -, hol találnám meg azt a követ a sok törmelék között? Nos, éppen így nem tudod visszahozni valakinek a reménységét sem, amit a te szennyes szavaiddal tönkretettél.
Törd le ezt a hajtás innen a fenyőről - parancsolta a férfi. Az asszony most már gépiesen engedelmeskedett. - Most tedd vissza rá megint, ahogy volt. - De ez már igazán képtelenség! - tört ki az asszony. Igen - mondta a férfi -, ez képtelenség! Ugyanígy nem tudod visszaadni valakinek a sarjadó hitét, a másokban való bizalmát, amit a te botránkoztató, bomlasztó szavaiddal eltörtél.
Hetek múltán újra eljött az asszony.- Megpróbáltam jóvátenni a károkat, amiket okoztam - mondta -, de nem sikerült. Elmentem az egyik szomszédasszonyhoz, aki az én szavaim miatt veszítette el a bizalmát a férjében. Elmondtam neki, hogy az nem úgy volt, ahogy én akkor mondtam. Elmondtam a valóságot, ami igaz a férjéről. Megpróbáltam megmagyarázni, de már késő volt. Már nem tudott bízni a férjében az én múltkori beszédem miatt.
Kezdj hát el gyógyulást hozó szavakat mondani!
„… a bölcs pedig hallgat a tanácsra.” (Példabeszédek 12,25)
Arthur Goldberg mondta: „Ha Kolumbusznak lett volna egy bizottsága, akik tanácsokkal látják el, akkor még mindig a kikötőben csücsülne.”
Két fiú egyszer korcsolyázni ment. Az egyikük hirtelen elcsúszott és a jégre esett. Barátja, aki jóval kisebb volt nála, látta, amint betörik a jég, és a barátja eltűnik a hideg vízben a jég alatt. Kétségbeesésében megpróbálta korcsolyájával és öklével áttörni a jeget, hogy elérje őt, de sajnos nem ment. Hirtelen megpillantott egy hatalmas faágat a tó partján. Odarohant, odahúzta az ágat a lyukhoz, majd fogta és elképesztő módon felemelte a feje fölé, és nagy erővel lesújtva keresztülütötte a jeget. Sikerült olyan nagy lyukat vágnia, hogy barátja levegőhöz jutott, majd a kisfiú megfogta, és kihúzta őt a vízből.
Az emberek, akik hallottak az esetről, elámultak, hogy egy kisgyerek hogy volt képes egy ilyen nagy faágat felemelni, és a barátját megmenteni. Számos magyarázatot találtak rá. a legjobbat mégis a barátját megmentő kis hős adta. Azt mondta: „Meg tudtam csinálni, mert senki nem volt a közelben, aki azt mondta volna, hogy nem tudom megcsinálni!”
- Mikor fogadod meg mások tanácsát? Kinek a tanácsát fogadod meg?
- Kitől kérsz tanácsot?
- Mi ösztönöz téged a legjobban?
Mikor tanácsra van szükséged, mindig olyanhoz fordulj…
…aki legalább annyira szeretné, hogy eredményes legyél, mint te magad
…akivel egy hitben élsz
…akivel egy az értékrended
…aki tiszteli céljaidat.
Különben jobb, ha egyedül magadra hallgatsz – akkor legalább senki nem lesz, aki azt hajtogatná neked, hogy mire nem vagy képes!
maiige
„Vezetés nélkül elbukik a nép, de segítséget jelent, ha sok a tanácsadó.” (Példabeszédek 11,14)
„Ha nem lett volna velünk az Úr (…). Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat.” (Zsoltárok 124, 2–4)
A legnagyobb hibáinkat gyakran a próbák első szakaszában követjük el, mert a próba váratlanul ér. A meglepetésszerű nehézségekre nagyon nehéz jól reagáni! Ezért mutatok négy nyerő stratégiát arra az esetre, ha támadás alatt vagy:
1) Ne ess pánikba! Élj az ige szerint: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46,11). Ez azt jelenti, hogy Isten jelen van, tisztában van a helyzeteddel, és van rá megoldása. Csak légy érzékeny és fogékony benned élő Lelkének hangjára (ld. János 16,13)! Ne feledd, az idő a te oldaladon áll! A türelem olyan fegyver, amely felszínre hozza az igazságot és az indítékokat. Fontos, hogy megnyugodjanak az érzéseid a váratlan helyzettel kapcsolatban, hogy tisztán tudj gondolkozni. Isten közelében meg tudsz nyugodni!
2) Elemezz! Salamon azt mondta: „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette” (Prédikátor 7,14) Néha az, ami válságnak tűnik, csak koncentrált (túl sok) információ. Ha időt szánsz az elemzésére, az hasznodra lesz.
3) Kérj tanácsot! „Vezetés nélkül elbukik a nép, de segítséget jelent, ha sok a tanácsadó.” (Példabeszédek 11,14) A tudatlanság az ellenségünk, az útmutatás a barátunk. Van valaki valahol, aki tud valamit, amit tudnod kell, ami segíthet túlélni, sőt, sikert elérni életednek ebben a fájdalmas fejezetében. Keresd meg ezt az embert!
4) Számíts arra, hogy Isten lépni fog! „Ha nem lett volna velünk az Úr (…). Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat. Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek. Áldott az Úr, aki nem adott oda minket martalékul fogaiknak! Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből.” (Zsoltárok 124,2-7) Keresd Isten vezetését az életedben!
maiige.hu
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Példabeszédek 11,25)
A ’60-as években egy este egy afro-amerikai nő rettenetes viharban állt egy alabamai autópálya mellett. Az autója lerobbant, és kétségbeesett szüksége volt arra, hogy valaki elvigye, így hát leállított egy autót. Ekkor valami olyasmi történt, ami gyakorlatilag hallatlan volt azokban az időkben. Egy fiatal férfi állt meg, és biztonságos helyre vitte az asszonyt, gondoskodott róla, hogy további segítséget kapjon, és taxit is hívott neki.
Bár az asszony nagyon sietett, mikor köszönetet mondott, felírta a férfi címét. A férfi nagy meglepetésére egy héttel később egy színes televíziót szállítottak neki házhoz egy üzenettel: „Köszönöm a múltkor az autópálya mentén nyújtott segítségét! Az eső nemcsak a ruháimat járta át, hanem a lelkemet is. Azzal, hogy segített, sikerült eljutnom haldokló férjemhez, mielőtt eltávozott. Isten áldja meg a mások iránti önzetlen szolgálatáért. Aláírás: Mrs. Nat King Cole (A hölgy férje híres jazz-zenész, énekes és televíziós személyiség volt)
Minden nap jönnek felénk vagy mennek el mellettünk lehetőségek mások szolgálatára. Tanuld meg meglátni és megragadni őket! Ha Isten áldását meg akarod tapasztalni az életedben, akkor menj, és kezdj el adni másoknak abból, amid van! maiige
- Mit tud adni másoknak egy gyerek?
- Mi az a kincs, amiből nektek van és a felnőtteknek hiányzik?
- Megtapasztaltad-e már az adás örömét?
„Az ajándékozó bővelkedik…” (Példabeszédek 11,25)
25 éves osztálytalálkozójuk volt. Ted és Joe nem találkoztak az érettségi óta. Ted, az iskolai kosárlabda sztárja, egy nagyvállalat igazgatója lett. Joe, aki a kosárlabda csapat kapitánya volt, lelkész lett.
- Joe, szeretném megköszönni neked azt, hogy ma ilyen sikeres vagyok! – mondta Ted.
- Nem hiszem, hogy bármi közöm lenne hozzá – válaszolt csodálkozva Joe.
- Nos, valószínűleg nem tudtál róla, de majd megőrültem, hogy nem én lettem a csapatkapitány a kosárlabdacsapatban. Nem sokkal az érettségi előtt megkérdeztem az edzőtől, hogy a csapat miért rád szavazott és miért nem rám, aki a legjobb játékos voltam. Amit mondott, megváltoztatta az életemet! „Ted, te valóban a csapat legjobb játékosa vagy, de Joe a legjobb csapatjátékos! Te a legjobb játékos akartál lenni az Egyesült Államokban, Joe viszont azt akarta, hogy a mi legyünk az Egyesült Államok legjobb csapata. Ezért lett ő a kapitány, és nem te!” Ez olyan lecke volt, amit soha nem felejtettem el. Amint elkezdtem az egyetemi éveim alatt egyre inkább hozzád hasonlóvá válni, megválasztottak az egyetemi csapat kapitányának, aztán pedig a munkahelyemen kezdtem emelkedni a ranglétrán. A régi énem azt akarta volna, hogy a vállalatom legyen a világon a legjobb. Most azonban azon igyekszem, hogy olyan vállalat legyem, ami a legtöbbet tesz a világért. Ezt szeretném neked megköszönni.
- Te mit adsz az osztályközösségnek? Mit adhatsz, mit tehetnél az osztályért?
- Mit adsz/adhatsz otthon a családodnak?
- Mit teszel/tehetsz, hogy az osztályközösséged legyen a legjobb?
- Mit teszel/tehetsz, hogy az iskolád legyen a legjobb?
Ne feledd! Az ajándékozóbővelkedik! Annak van több, aki tud adni! Ez egy olyan csoda, ami akkor töltődik, ha kiveszel belőle! Mi a neve? SZERETET!
„A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot.” (Példabeszédek 11,13)
Hallottál már a hippokratészi esküről? Szövege évszázadok óta ismeretes. Van benne egy ilyen mondat is: „Amit kezelés közben, vagy akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben látok vagy hallok, azt nem fogom kifecsegni, hanem szent titokként megőrzöm.” Az orvosok és más bizalmi pozícióban lévők esküt tesznek, de ennek a fogadalomnak mindannyiunkat kötnie kellene. Te hogy éreznéd magad, ha orvosod, ügyvéded, lelkészed vagy egy bizalmasod elárulná bizalmadat, és világgá kürtölné „szent titkaidat”?
Salamon kemény szavakkal ír a témáról, érdemes megfontolni őket: „Minél több a beszéd, annál kevesebb az igazság, az okos megválogatja szavait” (Példabeszédek 10,19). Vagy máshol: „…a becsületes ember nem árulja el más bizalmát” (Példabeszédek 11,13). Gondoltál már így a becsületesség fogalmára? És végül: „Megfontolt szavak biztonságos élethez vezetnek; a meggondolatlan beszéd mindent romba dönthet” (Példabeszédek 13:3).
Minél tovább élünk, annál inkább felismerjük, hogy nagyon kevés megbízhatóan titoktartó ember van, ezért annál jobban értékeljük őket. Ha megkérnének, hogy határozd meg a becsületes ember fogalmát, ugye hogy a megbízhatóság a lista legelején állna?
Itt van tehát néhány alapszabály arra, hogyan éld az életedet:
- amit bizalmasan mondtak neked, ne ismételd el!
- bármikor is csábít, hogy elmondd, állj ellen!
- akárkiről van is szó, ne pletykálj!
- ha nem is értesz egyet, ne rágalmazz!
Tudsz titkot tartani? Bizonyítsd be!
maiige.hu
„… de a hűséges lelkű elfedezi a dolgot.” (Példabeszédek 11,13)
Az információ hatalom! Adjuk-vesszük, hogy megszerezzük, amit akarunk és eközben az emberek, akik bíznak bennünk, megsérülnek, és többé már nem bíznak senkiben.
Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki szívinfarktust kapott. A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta kifizetni a kórházi költségeit. A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember kétségbeejtő helyzetét.
- Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész.
- Ki a beteg? - kérdezte a házigazda. A lelkész a fejét rázta:
- Nagyon ritkán fordul elő, hogy felfedjük a szükségben lévők nevét. Ennél az esetnél az a legnehezebb a beteg számára, hogy bevallja: támogatásra szorul.
- Ha segítek, ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam a szükségben lévő kilétét. A legnagyobb titokban fogom tartani. Egyébként ötszáz dollárt adnék, ám ha megmondják a nevét, megduplázom az összeget.
- Nem fogjuk leleplezni a személyt - ismételte meg a lelkész a fejét rázva.
- Akkor legyen kétezer dollár. Csak nem utasít vissza ekkora összeget!
- Nem élek vissza a beteg bizalmával - tartott ki továbbra is a lelkész. Kísérője nem akart hinni a fülének.
A gazdag ember mély lélegzetet vett, és azt mondta:
- Háromezer dollár!
Mielőtt még a lelkész válaszolhatott volna, kísérője könyörgőre fogta:
- De lelkész úr, háromezer dollár majdnem az egész kezelési költséget fedezné. Ő egy megbízható ember, meg fogja őrizni a titkot.
A lelkész elindult az ajtó irányába.
- Tulajdonképpen már régen el kellett volna mennem. Egy ember bizalma és becsülete nem olyan dolgok, amiket árverésre lehet bocsátani, mindegy, mennyit adnának is értük. Megyek, mert ma még másokat is meg kell látogatnom. Majd összejön ez a pénz máshol.
Mielőtt a lelkész kiment volna az ajtón, a gazdag ember könyörögni kezdett, hogy beszéljenek még négyszemközt a másik szobában. Amint egyedül voltak, a házigazda könnyekben tört ki:
- Tiszteletes úr, nemrégiben elveszítettem minden megtakarított pénzemet. Még jelképes összeggel sem tudom törleszteni a jelzáloghitelemet. Segítséget akartam kérni valakitől, de nem bírtam volna elviselni, hogy a városban mindenki megtudja, hogy csődbe jutottam.
- Most már értem - válaszolta a lelkész szelíden. - Próbára tett engem, hogy megtudja, rám bízhatja-e titkát. Gyűjteni fogok az ön részére éppúgy, mint a beteg részére. Amit elmondott nekem, az természetesen titokban fog maradni.
A két vendég elbúcsúzott a házigazdától, és elindultak a következő gyülekezeti tag házához, akit meg kellett látogatniuk.
- Nos, lelkész úr, - kérdezte a kísérő - mennyit adott?
A lelkész elmosolyodott, majd ujjával pajkosan megfenyegette barátját.
- Szégyelld magad! Tudod, hogy az ilyesmi titok.
A te szavad mennyit ér? Bízhatnak benned az emberek? Legtöbbünk olyan, mint a lelkipásztor barátja. Nehéz elhinnünk, hogy valaki megtartja szavát - különösen akkor, ha nagy pénzösszeg a tét. Végső soron „a cél szentesíti az eszközt", nemde? Mit gondoltok erről?
„A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek” (Példabeszédek 10,19)
Fontos erről beszélni, hiszen ebben a fejreállt világban azok az emberek a legnépszerűbbek, akik a tévében-rádióban, baráti társaságban, online térben rengeteget tudnak egyhuzamban beszélni, pontosabban fecsegni. Monológjaikban – bár valóban szórakoztatóak – nagyon kevés az igazán értékes gondolat, miközben pótolhatatlan órák telnek el. Könnyen találhatunk tanfolyamokat és tanárokat, akik megtanítanak minket beszélni – nincs is ezzel baj -, de ki tanít meg minket hallgatni? Sok beszédnek sok az alja, vagy ahogy az Írás mondja: Sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, aki pedig megtartóztatja az ő ajkait, az értelmes. (Példabeszédek 10,19)
Van egy indián közmondás: Hallgass, vagy nyelved süketté tesz! Nagyon egyszerű: ha megtanulsz belehelyezkedni a másik nézőpontjába, mielőtt megszólalnál, egy egészen új világ tárul fel előtted.
- Voltál már úgy, hogy nem tudtad elmondani, ami benned van, mert nem hallgattak meg?
- Voltál már úgy, hogy te nem hallgattál meg valakit?
- Hogyan tudnál jobban figyelni a másikra?
- Mire kell figyelni, amikor beszélsz?
„Az Úr félelme gyarapítja a napokat…” (Példabeszédek 10,27)
Volt már az időről szó, és nem is baj, ha újra és újra felhívjuk magunk figyelmét is arra, mennyire fontos dolog, hogy jól bánjunk vele! Érdekes, de talán éppen az időnk az, amit a legkevésbé becsülünk meg. Pedig nagyon sokat – talán a legtöbbet ez ér!
Csak egy felsorolás erejéig - ppt
- 10 év értékéről – kérdezz meg egy most elvált házaspárt.
- 4 év értékéről – kérdezz meg egy frissen diplomázottat.
- 1 év értékéről – kérdezz meg egy hallgatót, aki megbukott az év végi vizsgán.
- 1 hónap értékéről – kérdezz meg egy édesanyát, aki életet adott egy koraszülöttnek.
- 1 hét értékéről – kérdezd meg egy hetilap szerkesztőjét.
- 1 óra értékéről – kérdezz meg egy édesanyát, aki hazavárja gyermekét.
- 1 perc értékéről – kérdezz meg egy embert, aki épp lekéste a vonatot vagy a buszt.
- Hogy rádöbbenj mennyit ér 1 másodperc – kérdezz meg egy embert, aki túlélt egy balesetet.
- Hogy rádöbbenj mennyit ér 1 ezredmásodperc – kérdezd meg azt, aki az ezüstérmet kapta az Olimpián.
Vagy hadd folytassam egy rövid statisztikával, amit egy tanulmányban olvastam:
- egy átlagember az életéből 6 hónapig ücsörög az autójában, a piros lámpánál várakozva,
- 8 hónapot tölt leveleinek nyitogatásával és elolvasásával,
- 1 évig keresi azokat a tárgyait, amelyek nincsenek a helyükön (és ha összeadnánk, ki tudja, még hányat bosszankodik miattuk)
- 2 évet telefonál – bár vannak, akik erre jócskán ráhúznak :--)
- ha az összes várakozási időt összeszámoljuk (közlekedés, sorbanállás), az kb. 5 évet tenne ki,
- 6 évet töltünk folyamatosan evéssel
- és 21 évet néz egy átlagember televíziót vagy görgeti a telefonját, vagy ül a gépe előtt.
A Te mérleged mit mutat? Nézz rá a beállítások (fogaskerék) menüben a ’Digitális jóllét és szülői felügyelet’ pontra – mit látsz? És ehhez mennyi adódna hozzá, ha az otthoni géped/tableted is megnéznénk?
Mit csinálsz egy nap?
Mennyi elfoglaltságod van gyerekként? (Különóra, sport, tánc, edzés, zene…)
Mennyi időt adsz ebből Istennek? (2p)
„Az Úr félelme gyarapítja a napokat…” (Példabeszédek 10,27)
Folytatjuk az idősek tisztelete témát.
Gyermekként azt hangoztatjuk: „az én apukám a legerősebb”; „az én anyukám a legszebb”. Ám miután meglátjuk, hogy ők sem tévedhetetlenek és egyre jobban öntudatra ébredünk, azt érezzük: ők a korlátai vágyaink teljesülésének, s menekülünk otthonról. S gyakran, mikor elveszítjük őket jövünk csak rá, mennyire igazuk volt.
Ugyanakkor rossz megtapasztalni ennek ellenkezőjét. A szülők iránti tisztelet legszebb iskolapéldáját egy már az ötvenes éveiben járó férfitől láttam. Idős, beteg édesanyját, leánytestvérét megszégyenítő módon otthonában olyan odaadóan gondozta. A lakást takarította, főzött, mosott, vasalt. Az utolsó időszakban, pelenkázta, etette, itatta, de a néni már fel sem ismerte őt, mint saját fiát. S mikor megkérdeztem: nem lenne könnyebb rábízni édesanyját egy otthonra, azt válaszolta: Ha az anyám csecsemőként etetett, itatott, tisztába rakott, felnevelt, és nem dobott el magától, én sem adom oda másnak.
- Mit értünk a szülők tisztelete alatt?
- Hogyan tudjuk ezt megvalósítanii?
„Az Úr félelme gyarapítja a napokat…” (Példabeszédek 10,27)
Mai kultúránk a rocksztárokat és a híres sportolókat tiszteli, de gyakran jelentéktelenként kezeli a legtartalmasabb idős embereket. Micsoda ostobaság! Isten családja lévén, az Ő értékítélete szerint kellene bánnunk egymással.
Beszéljétek meg, hogy mit vár el tőlünk Isten az idős emberek vonatkozásában.
A legfontosabb, hogy tiszteljük őket: „Az ősz ember előtt kelj fel, becsüld meg az öreg embert, és félj a te Istenedtől!” (3Mózes 19:32 NIV). Figyeld meg, ez parancs, nem csupán javaslat. Ha nem tiszteljük az időseket, akkor Istent nem tiszteljük. Az idősek tisztelete az isteni jelet hordozza, nem a kultúra határozza meg! „Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található” (Példabeszédek 16:31).
Van egy népmese - talán többen ismerik -, amikor a fösvény házaspár két pokrócot ad fiuknak s arra kérik, kísérje ki az idős nagypapát az erdőbe, adja neki a két pokrócot, hogy legyen mire feküdnie és betakaróznia, hiszen többé nem akarják látni, mert nem veszik hasznát. A fiú megtette, amit szülei kértek, de az egyik pokrócot hazavitte és így szólt:
- Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen, hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az ember az asszonnyal és elszégyellték magukat. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette a kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Azután mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították, s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket.
„Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.”
(Példabeszédek 10,4)
Egy levélvágó hangya gyakran a súlya ötvenszeresét viszi majdnem 100 méteren keresztül. Ez átszámolva emberi teljesítményre így néz ki: egy férfi 5 tonnát visz a hátán 27 kilométeren át.
Egyetlen nyáron a nagy bolyban élő hangyák 15-20 ezer kiló földet ásnak ki, hogy elkészítsék fészküket és 2500 kilónyi anyagot visznek a fészekbe táplálékként. Napjában négyszer megjárják az utat az élelem forrása és a fészek között, ami akár 120 méternyi is lehet. Ez kb. 108 kilométernyi gyaloglásnak felel meg. Ha a hangya tudna akkorát lépni, mint az ember, akkor óránként 104 kilométert tenne meg, és óránként átlagosan 32 kilométeres sebességgel haladna.
Mit tanulhatunk meg ebből? Mindez azt mutatja, hogy a hangyák mindig keményen dolgoznak és elvégzik a munka rájuk eső részét. Azt is láthatjuk, hogy nagyszerű munkamorállal rendelkeznek.
Ez az, aminek kialakításában neked is előre kell lépned! A Biblia ezt mondja: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek” (Kolossé 3,23). Ha a tőled telhető legjobbat hozod ki magadból, ha törekszel közel maradni Istenhez és követni az útmutatását, a feladat már nem is nagyon számít. Ha fontos volt Istennek, hogy téged bízzon meg vele, akkor tartsd te is fontosnak! Akármilyen feladatot bíztak rád, végezd azt teljes szívvel!
És most? Milyen munka elvégzését várod a legkevésbé a mai napon? Miközben végzed, tartsd észben, hogy valójában Istennek dolgozol!
tinimaiige.hu
„Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni…” (Példabeszédek 10,32)
Marshall Rosenberg az erőszakos „sakálnyelv” mellett bevezette a „zsiráfnyelv” fogalmát is. Miért éppen ezt választotta? Mert a szárazföldi állatok közül a zsiráfnak a legnagyobb a szíve. Márpedig sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy a másikhoz kapcsolódjunk, hogy meghallja a mondatainkat, ha a szívünkből beszélünk. Ha az érzéseinekt, igényeinket fogalmazzuk meg. Zsiráfnyelven tehát magunkról, a szívünkről beszélünk.
A zsiráf különleges „alkatrésze” a füle. Zsiráffüllel hallani a másikat azt jelenti, hogy azt halljuk, ami a másik szívében rejtőzik.
Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) 4 alkotóeleme:
- Megfigyeljük, hogy mi történik pontosan az adott helyzetben. Mi az, amit mások tesznek vagy mondanak – amivel gazdagítják vagy rombolják az életünket. (A kulcs: mindezt úgy közöljük majd, hogy abban ne legyen semmi bántó!)
- Ezt követően kifejezzük érzéseinket – azokat az érzéseket fogalmazzuk meg, amik a másik tettének megfigyelése közben ébredt bennünk!
- Elmondjuk, hogy az említett érzésünkhöz milyen szükséglet/vágy kapcsolódik.
- Megfogalmazzuk a kérésünket, melynek teljesítése mindkettőnk életét gazdagítja.
Pl. anya tinédzser fiához: „Péter! Ha két sáros zoknigombócot találok az ebédlőasztal alatt, és másik hármat a TV mellett, akkor ideges leszek, mert bennem ennél nagyobb rendre él igény a mindkettőnk által használt szobákban.” „Hajlandó lennél-e a zoknijaidat a szobádba vagy a szennyestartóba tenni?”
Próbáljátok ki ti is! Hozzatok fel olyan szituációkat az osztályból vagy otthonról, amik erős érzéseket váltanak ki belőletek, meséljétek el, és próbáljátok meg az EMK modell alapján megfogalmazni a kéréseteket!
„A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed" (egyszerű fordítás)
(Példabeszédek 10,12)
Sokszor kerülök olyan helyzetbe gyerekekkel való munkámban, hogy miközben beszélgetek, az az érzésem van belül, hogy nem is vele beszélgetek, hanem az anyukájával/az apukájával. Mintha ugyanúgy tenné a hangsúlyokat, ugyanazokat a mondatokat mondja, vagy ugyanazt az érzést élem meg egyszerűen, mint a szüleivel való beszélgetés közben! Vagy ha rászól a testvérére, ugyanazt a hangsúlyt használja, mint az anyukája.
Ez amiatt van, mert a tegnap említett zsigeri reakcióink mellett, nagyon nagy hatással vannak ránk azok a minták is, amiket a szüleinktől, családi kapcsolatainkból hozunk. Az, ahogyan ők kezelték a vitákat maguk között, amilyen eszközökkel próbálták egymást befolyásolni, valamint próbálnak nálunk is elérni, hogy útmutatásukat kövessük. Ezek mélyen belénk ivódnak – és mivel sajnos nem létezik olyan család, ahol mindig minden konfliktus szépen, építő, támogató, erősítő beszélgetésekkel rendeződjön – így sok rossz mintát is hordozunk magunkban. Amikor stressz és konfliktus hatására kibillenünk – elveszítjük úgymond a tudatosságunkat, és pillanatok alatt előkerülnek a romboló mintáink.
Ezt nevezi Marshall Rosenberg „SAKÁLKOMMUNIKÁCIÓNAK”. Úgy támadjuk a másikat, hogy észre sem vesszük. Hiszen az is támadás, amikor számon kérünk, kioktatunk, hibáztatunk.
Próbáld meg eljátszani az osztályban, hogy egy egyszerű kérdést (Hol voltál?) több stílusban (számon kérve, gúnyosan, kíváncsian, hibáztatva …) teszel fel. Figyeld meg milyen érzéseket vált ki belőled? Hogyan reagálnál a különböző stílusokra?
„A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed" (egyszerű fordítás) (Példabeszédek 10,12)
Utunk a kommunikáció ösvényén kezdődik, mely optimális esetben mindent behálóz – ezzel jelezve, hogy tudunk egymással beszélni. A kommunikációt az alakítja, hogy miről és hogyan beszélgetünk.
Ha a kommunikáció jól működik, akkor szinte bármi megoldhatóvá, megbeszélhetővé válik. Ha viszont az ösvény begazosodott, ha elhanyagoltuk, vagy nem tartjuk elég fontosnak, az sok feszültséget okozhat a kapcsolatainkban is. Hiszen ezáltal az ösvény nem jut el a kapcsolatunk kertjének bizonyos részeihez, és ez olyan elzárt területet jelezhet, amiről nem tudunk beszélni, mellyel kapcsolatban nincsenek egymás közt szavaink. Ami tabuvá, nem beszélhető dologgá válik, később gondot okoz kapcsolatainkban is – és sok nehézséget okoz majd a későbbiekben.
Gondoljunk csak a barátságokban a titkokra… mennyire rosszul esik, ha előttünk sugdolóznak mások, vagy mennyire bután érezzük magunkat, ha rajtunk kívül mindenki be van bizonyos dologba avatva, csak valami miatt mi nem.
S míg a jó kommunikáció a kapcsolatokat meghatározó 4 alappillér egyike (Virginia Satir), mégis sokszor futunk zsákutcába, és kerülünk olyan helyzetekbe, amikből mind a két fél csak „vesztesként” kerülhet ki. Ennek oka nagyon egyszerű. Amikor nehézségbe ütközünk, az azt jelenti, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból – ami érzelmileg bevon minket a helyzetbe, így a legkisebb nehézség kapcsán, minimális stressz hatására is zsigeri reakciónk lesz: „Küzdj, üss, harcolj!” vagy a „Fuss, menekülj!”. Ezeket a reakciókat őseink, ősember korukba egy-egy kardfogú tigrissel szembe találva magukat élték meg – és ezek a reakciók (a támadás vagy a menekülés) akkor, az életüket mentették meg.
Nálunk érzések szintjén van jelen, ami vagy nyíltan jelenik meg: „Légy erőszakos! Ne hagyd magad! Vágj vissza!” – elkezdve a „Kinek is van igaza” kérdéskört (játszmát); vagy burkoltan – megsértődve jelenik meg, valahogy így: „Ha te így, akkor én inkább nem is szólok hozzád!” S megvonjuk figyelmünket, szavainkat, a másik felé való fordulásunkat. A csenddel büntetünk. S a kialakult helyzetben, akármelyik utat is járjuk – mindannyian veszítünk! S mit veszítünk? A kapcsolatot!
- Milyen helyzetek jutnak a leírtakról eszedbe?
- Ismered ezeket a helyzeteket?
- Hogyan érzed magad bennük?
„nem használnak a gonoszul szerzett kincsek” (Példabeszédek 10,2)
- Mit jelent: gonoszul szerzett kincs?
- Tettél már olyat, ami után lelkiismeret-furdalásod volt?
Erről az igéről Júdás története jut eszembe. Júdásé, aki csupán 30 ezüstpénzzel lett gazdagabb, és mégis egy óriási teher nehezedett ezután a lelkére!
- Hogy a Jézust eláruló Júdással mi történt Jézus elfogása után, arról az evangéliumok nem írnak. Nyilván kiment azzal a csapattal amelyet vezetett a Getsemánéi kertből, de nem Jézussal. Talán ezután kapta meg a főpapoktól azt a jutalmat, amit az árulásért ígértek neki. Megkapta a pénzt, de biztosan megkapta vele együtt a lelkiismeret-furdalás szörnyűségét is. Jézus kihallgatása alatt hol tartózkodott? Ha a tömegben volt, nagyon elrejtőzhetett benne. De most nem ez a fontos. A Szentírás szerint „nem használnak a gonoszul szerzett kincsek”. Ott volt a zsebében a 3o ezüstpénz, egy rabszolga ára. Ennyire becsülték Jézust ellenségei, de Júdás is megelégedett ennyivel. Ő sem becsülte többre Jézust, a Mestert, Aki meghívta, szent feladatokkal felruházta, és neki is kilátásba helyezte az apostoli szép jövőt. Mindezek helyett megmaradt neki a lelkiismeret-furdalás, ami egy jóérzésű ember életében kibírhatatlan teherként nehezedik az ember lelkére.
Nincs nagyobb teher a rossz lelkiismeret terhénél, és nagyobb gyötrelem annak mardosásától.
- Júdás anyagilag gazdagabb lett az árulás díjával. "Gazdagsága" nem hozott neki örömet, inkább a lelkiismeretére nehezedett rá. Amikor megtudta, hogy Jézust halálra ítélték, azt gondolta, hogy szabadulni fog tőle. Vette a 3o ezüstpénzt, az árulás díját, és visszavitte a főpapoknak és véneknek. „Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért!” – vádolta magát. Bűnbánata nem biztos, hogy igaz volt. Péter sírt a tagadása után, Júdásnál ilyet nem látunk. Mentségére legyen mondva, őszinte volt abban, ahogy vádolta magát. Elismerte vétkét, és azt, hogy igaz embert árult el. Szavai azt is jelenthetik, hogy a Jézus iránti eljárás igazságtalan volt. A főpapok Júdás védekezését elhárítják maguktól: Nem a mi gondunk ez, te lássad! Júdást tehát magára hagyják lelkiismeretének terhével. Az ármánykodásban, az elfogásban a főpapok társai voltak Júdásnak, a bűn következményét nem akarják vállalni.
Sok dolgot, annak megtétele után már nem lehet olyanná tenni, mintha meg sem történt volna.
„Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.”
(Példabeszédek 10,25)
A természet pusztító erejének megrendítő látványát nehéz elfelejteni. A hurrikánok, árvizek és földrengések áldozatai csak hánykolódnak ide-oda, mint a gyufaszálak. Akik azonban előre felkészültek, megmenekülnek a pusztulástól. Nincs olyan élet, amit ne támadnának időnként viharok! „Amikor a vihar lecsap… Isten biztonságban megőrzi azokat, akik engedelmeskednek neki” (Példabeszédek 10:25 CEV).
Ezek a szavak: „amikor [nem ha!] a vihar lecsap” arra tanítanak, hogy mind átmegyünk fájdalmas és nehéz időszakokon. A kérdés az: fel vagy készülve? Van rá mód. Isten meg tud óvni a veszteség, betegség, magányosság idején. Lehet, hogy nem tudod előre megjósolni a viharokat, sem megelőzni őket, de felkészülhetsz rájuk, és védve lehetsz, ha a következőket teszed: Tudd, hogy hol van a menedék! A vihar kellős közepén nincs idő zavarodottan ide-oda futkosni menedéket keresve magadnak. Tudnod kell Kiben és hol találsz védelmet! A Biblia azt mondja: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál” (Példabeszédek 18:10). Isten neve az ő jelleméről, megbízhatóságáról és hűségéről beszél. Az Isten nélküli ember kénytelen önmaga istenévé lenni – milyen félelmetes gondolat! Ám azok, akik szeretik Istent, bátran mondhatják: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” (Zsoltárok 46:1-3) Bízz Istenben, ő az a menedék, akire szükséged van viharok idején!
Forrás: maiige
Heródes halála után, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek. Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját, és Izráel földjére ment. Amikor azonban meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment; és amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják őt nevezni.” (Máté 2,19-23)
„És akkor letelepedett József, Mária és a kis Jézus Názáretben”, mert hiszen így szólt a prófécia: „Názáretinek fogják hívni.” Milyen érdekes Isten vezetése! Egyiptomba menekíti a családot, mikor a cél: Názáret! Pont az ellentétes irányba! Az életben és egy családban nagyon-nagyon gyakran történik az meg, hogy látszólag ellentétes irányba kell mennünk ahhoz, hogy végül is oda jussunk, ahova akarunk jutni. Valahogy úgy, mint a 400 méteres síkfutás... Rajtgépben ott vannak, térdelnek a futók, és pont a hátuk mögött van a cél. Eldördül a rajtpisztoly, és pont az ellenkező irányba elkezdenek futni, ahogy csak bírnak. Még szerencse, hogy körbe mennek! Ha nem tudnánk, ez micsoda, látnánk nagy betűkkel, hogy CÉL, és utána nyolc megszállott embert, ahogy az ellenkező irányba elindulnak, s azt mondanánk: „ez aztán a nagy bolondság!” De aztán látjuk, hogy veszik a körívet... Tulajdonképpen ezt a képet szeretném idehozni. Hogy egy családban újból és újból azt tapasztalhatjuk meg, hogy ahhoz, hogy a célunkhoz el tudjunk érni, hogy a családi élet erényei egymást erősítő, egymással összekapaszkodó módon valami szép világot tudjanak létrehozni, nem egyszer úgy tűnhet föl, hogy éppen a célunkkal ellentétes irányba kell haladnunk.
Vess egy pillantást erre a kis rajzra itt! Mit mondd neked? Emberünk az isteni terv képén is kiegyensúlyozottan ül a biciklin. Az általa kitűzött célzászló felé tart. De azt a kockás zászlót csak ő találta ki. Délibáb, melyet a képzelete teremtett. Amint eléri a legmagasabb pontot, rövid pihenő után mélyrepülésben találja magát. Bár haladt valamennyit előre, alacsonyabbra került, mint ahol előtte volt. A biciklit elfelejtheti. József Attila három királya nyomán már gyalog megy, mert siet. Áthalad a sziklákon, melyek hozzá képest óriásiak….
Hogyan megy tovább?
Ha van idő, a gyerekeknek felolvasható a képről szóló teljes leírás is, számomra nagyon sokat adott:
https://kotoszo.blog.hu/2019/05/21/isten_terve_vs_az_en_tervem
